Ismét startol Hermann Henrik,
a Magyar Motorsport Szövetség elnöke

A motorosok most biztosan felkapják a fejüket, bár az idei Dakarnak már vége, ám akik ismerik Hermann Henriket, azok tudják, hogy a motorozáson kívül búvárkodik, síel, kiteozik, és szinte minden olyan sportot kipróbált már, ami kellő vakmerőséget, kihívást jelent egy férfi számára.

Különösebben soha nem vonzott a motorozás, leginkább talán azért, mert soha nem próbáltam, az előítéletekről nem is beszélve, ugyanis a motoros fenegyerekek amint megjön a jó idő, előveszik járgányaikat, és hatalmas sebességgel, fülsiketítő zajjal száguldoznak... ...és még ecsetelhetném, de Hermann Henriket megismerve folyamatosan változik ez a kép, és az előítéletek lassan el is tűnnek, én meg pironkodhatok.
Egy kellemes téli délután találkoztunk, én időben érkeztem Ő elkésett „na, jellemző” gondoltam, és kis idő múlva megérkezett telefonnal a fülén, „na, még ez is”.
Kiderült, hogy nem ismerte a helyet, ez volt a késés oka, egyébként meg szereti a pontosságot, és elkezdtünk beszélgetni, megjegyzem nem volt könnyű dolga.
Mire a beszélgetés végére értünk örültem a találkozónak, mert kevés Hermann Henrikhez hasonló emberrel találkoztam mostanában. Határozottságához, kreatív gondolkodásához kellő lendület társul, ami némi optimizmusra ad okot a jövőt illetően.
A mostani beszélgetésünk a sportról szól, hisz az életében elég jelentős helyet foglal el.

Mikor kezdődött ez a szerelem a motorozással kapcsolatban?

Gyerekkoromban a nagyapám Riga mopedje volt a kezdet, ami történetesen egy barternek számított, mert füvet szedtem az állatoknak, és a kismotorral vittem haza, gyakorlatilag mindenki jól járt, én motoroztam, a nagyapa elégedett volt, az állatok meg jóllaktak.

Mit lehet még tudni a motoros múltról, és leginkább arról az útról, ami a szövetség elnöki posztjához vezetett?

Az első motoromat 18 éves múltam, amikor megvettem, ugyanis a szakközépiskola befejezése után a Dunai Vasműben dolgoztam a meleg hengerműben a nyújtósoron, mint kormánykezelő, és az ottani fizetésemből vettem életem első ETZ 250 típusú motorját, a szüleim nem nagy örömére.
Azután jött az egyetem Miskolcon, és hobbiszinten motoroztam ugyan, de nálam eléggé kitöltötte a közlekedési eszköz szerepét, mint ahogy ma is. Éves szinten, amikor jó idő van, és megtehetem, még céges ügyben is motorral megyek, mert kényelmesebb a parkolás, meg egyáltalán az odajutás.

A terepmotorozás mikorra datálódik?

Közel jártam a negyvenhez, amikor a terepmotorozással megismerkedtem egy Kisapostagon lakó barátomnak köszönhetően, mert addig inzultált, amíg felültem egy terepmotorra, és azóta le se tudtam szállni. Akkor elindult valami, mondhatni szerelem volt első látásra. Emlékszem egy péntek este volt, gondoltam megyek tíz percet, és másfél óra múlva jöttem vissza, másnap meg mentünk egész nap.

Nagy ugrás a Dakar, hogy jött a képbe?

Így utólag belegondolva, nem volt annyira megfontolt döntés, inkább azt mondom, hogy megláttam, és úgy döntöttem nekem oda el kell menni, és elkezdtem összerakni úgy, hogy akkor még a terepmotorozásom sem volt éppen magas szinten. Közben itt volt Dunaújváros, ahol megalakítottuk a Motorsport Egyesületet, aminek a vezetője is voltam, csináltunk egy pályát közösen, volt 20-25 tag, és szerveztünk néhány versenyt. Aztán jött az első felvonás a Magyar Motorsport Szövetségben, mert egy közgyűlés alkalmával megkerestek, és rá nemsokára a MAMS elnökévé választottak.
Visszatérve a Dakarra, kalandnak indult, aztán három versenyen indultam. Bizonyos szempontból nem voltam szerencsés a végkimenetelt illetően, mert egyiknek sem értem a végére, és nem rendelkeztem sem túl nagy háttértámogatással, sem túl nagy rutinnal sem a terepversenyzésben.
Ez egy nagy kaland, megmérettetés, és egyáltalán ott lenni egy hatalmas élmény. Azt szoktam mondani, hogy célok kellenek, és ez is egy cél volt, a sok közül, hogy eljuthassak a nagy versenyre. Ha nem ment volna el Amerikába az utóbbi években, akkor elindultam volna újra nagy valószínűséggel.
Ezt úgy kell érteni az én esetemben, hogy amíg mások elmentek nyaralni, én elmentem egy megmérettetésekkel teli kalandra, amiben tisztán látom, hogy nem az eredményesség a lényeg, hanem az, hogy ott vagyok, ami olyan belső töltést ad, amely az újabb célok megtalálásának elengedhetetlen alapja.

Olvasva az akkori híreket, azért nagyon szép távokat tett meg.

Igen az elsőn például, ahova egy lábsérüléssel mentem, eleve úgy indultam, hogy megnézem a rajtot, végig megyek a városon, mert Barcelonából indult. Közben úgy gondoltam, na még ezt a hét kilométert megcsinálom, na még elmegyek a célig, na még ha másnap reggel belefér a sérült lábam a csizmába, akkor elindulok, és ez minden nap egy újabb túlélés volt, és ráadásul az a pikantériája a dolognak, hogy a három Dakar közül ezen az elsőn mentem a legtöbbet. Végül Mauritániában, egy nagyon nehéz nap után azt mondtam, ha most nem teszem le a motort, akkor menni kell tovább, mert ez úgy van, ha beérkezel, és leadod a motort, a szervezők hozzák vissza Európába, és onnantól már nem tudsz tovább menni. Este beérkeztem, és tudtam, nem megyek tovább, mert szinte fekélyesedett a lábam, de még mindig dilemmáztam. Egyébként másnapra 650 km volt a cél, egy dűnékkel teli homok terep következett, és hosszú nap, ami azt jelenti dupla nap, a két nap összefolyik, éjszaka kint a szabadban kell aludni, nincs szervizautó, mindenről magadnak kell gondoskodni, és úgy gondoltam ezzel a lábbal nem vállalhatom, és leraktam a motort.
A visszaút is elég kalandos volt, autókkal vittek minket a legközelebbi nemzetközi repülőtérre, ami 700 kilométerre volt, de azt tudni kell, hogy ott nincsenek utak. Izgalmas visszaút volt, de bővebben ezekről nem beszélnék, mert csináltam előadásokat ahol részletesen beszámoltam a történtekről, az interneten megtalálható.

Felsővezetőként dolgozik, szabadidejében sportol, és most egészen veszélyes vizekre evez, függetlenként indul az országgyűlési választásokon.

Mitől veszélyesebb, mint bármilyen más közéleti munka?

A politikára gondolok.

Politika, semmiképpen, ezt közéleti munkának tekintem, mint ahogy mindig is a közélettel kapcsolatban voltam a sport révén is.

Dunaújváros, 2014. március 8.

-tieger-

Fotó: Hermann Henrik archívum

Névjegy

Hermann Henrik Dunaújvárosban született, és itt él, 49 éves.
Az elmúlt húsz évben felsővezetőként dolgozott, mint ahogy jelenleg is. Kohómérnöki diplomáját Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetemen szerezte. Továbbá nemzetközi hegesztő szakmérnöki végzettsége, és húsz éves szakmai gyakorlata ma is segíti a munkáját. Minőségügyi mérnöki tanulmányait Budapesten, közgazdasági, és jogi résztanulmányait szintén Budapesten, illetve Pécsett végezte.