Más ez a csend

Hosszú téli estéken jóleső érzés nagyot sétálni a sötét és hideg utcákon. Testünket-lelkünket átjárja a fagyosan friss levegő. Az utcák csendesek, szinte senki sem mozog. A házakból itt-ott gyerekzsivaj hallatszik, máshonnan zeneszó, néhol a kémény füstje mutatja a meleg otthon hangulatát. Sétáink során egyre több házat érzünk csendesnek és sötétnek. Pedig tudni róluk, hogy lakják azokat is. Egyre mélyebben mar bele életünkbe a válság. Nem lettek újabb munkahelyek, a tartalékolt pénz már elfogyott, a kifizetetlen számlák pedig ott sorakoznak a konyhakredencen. A szolgáltató pedig könyörtelen, így egyre több házban nincs áram. Azt, hogy legalább este meleg van ezekben a házakban is, csak remélni tudjuk. Sajnos sok helyen fáznak is az emberek. A sötét és hideg házakban pedig nagyon nehéz jókedvűnek lenni. Az emberek behúzódnak, betakaróznak és csendben várják a reggel fényeit.

A korábbi falusi téli esték hangulatát idézve most más ez a csend. Dermesztő, mert az emberek kiszolgáltatottak. A leggyakoribb szociális juttatás (28.000 Ft) éppen elegendő az éhenhaláshoz, a krízis segély pedig mind módszerében, mind összegében mélységesen megalázó. A mai polgár, aki az elmúlt 20-30 évben bérből és fizetésből élt, már nem tudja, hogyan lehet önfenntartónak lenni, megtermelni a mindennapi betevőt, vagy legalább annak egy részét. Pedig a jelenlegi gazdasági körkép egy nagyon szerény és nyomorúságos jövőt sejtet. És csend van, nem szól senki. De más ez a csend.

Mindig a fülemben cseng, amikor a szüleink a háborúról meséltek, meg az azt követő talpra állásról. Gyakorlatilag nem volt másuk az embereknek csak a földjük, víz, no meg a két kezük és mégis tudtak termelni, építkezni. Bíztak a jövőjükben. Már több idős ember szájából hallottam, hogy úgy vélik a mostani helyzet bizonytalanabb, mint a háború utáni volt. Kiszámíthatatlan minden. Azt gondolják, hogy túl drámai ez a helyzetelemzés? Sajnos a legújabb hírek is arról szólnak, hogy az élelmiszer ára az egekbe szökken, az energiahordozókéval együtt. Április után a felmérések szerint bankok kezébe kerülhet több, mint 100.000 magyar otthon sorsa. Az alacsony jövedelműek és a nyugdíjasok sem lesznek képesek fenntartani magukat, hiszen a bérek és a nyugdíjak is megcsappantak, a napi kiadások pedig egyre emelkednek. A kormánytisztviselők stratégiája odáig terjed, hogy a saját bevételeiket bebiztosították.

De mit is tehetne egy helyi vezető, egy önkormányzat? Hát előre látó lehetne! Perkátának van értékes FÖLD területe, a föld mélyén értékes VÍZ készlete, agilis és szépszámú LAKÓja, és pályázatírói is vannak. A pályázatok kutatása során bizony lehet találni olyat, ahol szociális szövetkezet létrehozására lehet támogatást kapni, ahol szociális bérlakások kialakítására lehet támogatást kapni, ahol helyi vállalkozások létrehozására lehet pályázni. Az emberek kiszolgáltatottsága akkor csökken, ha képesek önmaguk ellátására, ha képesek termelni legalább olyan értékben, mint amennyi a létfenntartásukhoz szükséges.

Korábban Perkátán sokan tartottak állatokat, termesztettek növényeket és az árut eladták. Ma a mozgó húsbolt máshonnan hozza a húst, a zöldségeket a boltos a piacról hozza. Miért nem vesszük meg ezeket a falubéli emberektől? Az iskolakonyha naponta 400 főre főz, de az összes alapanyagot máshol termelték meg. Sajnos nincs munkája a magyar varrónőknek, szövőknek és fonóknak, cipészeknek, játékkészítőknek és még sorolhatnám, mert a távoli „nagyország” ruháit, áruit vesszük meg a magyar helyett. De keletről veszünk húst, csirkét, virágot, fokhagymát és szinte mindent, amire a mindennapok során szükségünk van. Elkeserítő és felháborító ez a jövőkép! A távoli „nagyország” kizsákmányoló gazdaságpolitikája tesz bennünket kiszolgáltatottá! Mindenki tudja, hogy mi rejlik a szédítő gazdasági növekedés mögött. Hát ezt akarjuk? Ezt akarjuk a gyerekeinknek? A magyar vállalkozónak nem adunk magyar FÖLDet, hogy magyar tésztát gyártson, sőt még adót vetünk ki rá! A magyar hajléktalannak nem adunk otthont, de a külföldit befogadjuk! A magyar újság címlapján a távoli „nagyország” zászlaja van és a magyar trikolor az újság hátlapjára kerül. Hát nem lehet ünnepelni és dicsőíteni ezt a helyzetet.

Tudjuk, hogy értelmes magyar akadémikusok már régen leírták a „fenntartható fejlődés” folyamatát és lényegét, de mi nem tudjuk azt megvalósítani! Mert a helyi vezetőink sem vezetnek bennünket abba az irányba. Mert nem az eszünkre és a szívünkre hallgatunk, hanem folyton egy kitalált ideológiát követünk. És közben csend van és halkan tűrjük, ami velünk történik. De más ez a csend...

Függetlenek Perkátáért Egyesület