Egy fesztivál margójára... ...a sztori vége

Három hete írtunk „Szálláslehetőség - az nincs! Vagy mégis van?” címmel arról, hogy a Bicska Fesztivál alkalmából szállást kerestek a nagyközségben, de nem találtak, csak Adonyban. Több helyre is írtak, de válaszra se méltatták őket sokáig. 5 nap elteltével a következő levelet kapták a hivatalos honlapon található e-mail címről:

„Tisztelt Érdeklődők!
Bár nem vagyunk szolgáltatók, de szívesen adjuk meg információként, hogy Perkátán van szálláslehetőség, a Stüszi Vendéglő és Panzió által.
Üdvözlettel: aláírás”

A levél címzettje, egy budapesti házaspár furcsállotta, hogy a település hivatalos címéről miként kezdhetik úgy a választ: „Bár nem vagyunk szolgáltatók...”. Továbbá biztos, ami biztos alapon, utánanéztek a Stüszi Vendéglőnek, de a neten sehol sem találtak utalást arra vonatkozóan, hogy panzióként is üzemelne.
Volt olyan szállásadó a faluban, aki mogorván, elutasító módon, udvariatlanul tárgyalt velük. Volt olyan önzetlen perkátai polgár is, aki ezek után ingyen adott volna nekik szálláshelyet, de nem fogadták el ezt a lehetőséget. Aztán 6 nap „gondolkodási idő” elteltével Adonyból kedvező választ kaptak ugyan, de addigra elment a kedvük az egésztől.
A Bicska Fesztivál második napján végül motorral indultak el Perkátára. Nikolas koncertjére érkeztek meg. Szerintük messziről iszonyat, közelről már elviselhetőbb volt az éneklése. Körbenéztek, beszélgettek a BIIB zenekar néhány tagjával. Aztán bementek az egyetlen sátorba, ahol enni-inni lehetett. A feleség hot-dogot evett, a férj egy ásványvizet ivott. A cateringet éppen a Stüszi Vendéglő és ABC szolgáltatta (ott sem volt utalás arra, hogy panzióként is üzemelnének). A kiszolgálás önmagáért beszélt. Ezek után örültek annak, hogy nem érdeklődtek náluk (sem) szállásért.
Majd elhelyezkedve a színpadközép előtt, a 2. és 3. sorban nézték a zenekari beállást és hallgatták a nézőközönség megjegyzéseit. Ezekből arra következtettek, hogy az embereknek nincs meg az igényük az élő zenére. Talán azért, mert pénzügyi okokból inkább a playback show-kat kapják. Türelmetlenek voltak és nem értették, hogy miért tart ilyen hosszú ideig a beállás. Volt, aki azt mondta, hogy „hosszabb idő az előkészület, mint a teljes koncert”. Ez a mondat is önmagáért beszélt.

A Back II Black Perkátán, a Bicska Fesztiválon (fotó: Kozma András)

A házaspár az elmúlt évek során többszázezer forintot és több ezer kilométert tett meg azért, hogy ÉLŐ KONCERT-eket láthasson, élvezhessen. Másoknak pedig - még, ha házhoz is jön - ez nem kell. Inkább gerjednek a playback-re. Persze biztosan igazuk van, hiszen azt a minőséget már otthon is ezerszer hallották. Így a koncerten ugyanazt kapják, sem pozitív, sem negatív meglepetés nem érheti őket! Aztán elkezdődött a KONCERT, amiért mentek. Szokás szerint 1,5 óra funkysodrás részesei lehettek. Igaz, örömüket beárnyékolta néhány „őrült” nő és férfi, akik tombolási vágyukat mindenképpen a színpad előtt akarták kiélni, és az ott álldogáló, tapsoló, éneklő, érdeklődő közönséget állandóan lökdösték, taposták. Ez furcsa volt számukra, de úgy tűnik, a helyieknek ez nem okozott gondot, mert eltűrték.
Ők meg „bevándorlóként” nem szólhattak semmit. Csupán úgy intézték, hogy a bukósisak mindig abban a kezükben legyen, ahonnan a kalimpálás érkezik. Így a lökdösődő egy idő után megunta, hogy a keze állandóan valamilyen kemény tárgyba ütközik. A koncert után ismét váltottak néhány szót a zenekar tagjaival, majd miután a közönség soraiban álló, a beállást türelmesen megváró, helyi focistától érdemi információhoz jutottak, hogy miként juthatnak a leggyorsabban haza, elindultak Budapestre. Éjfél után néhány perccel már otthon is voltak. Még a vihar előtt!
Budapesten folytattuk a beszélgetést. Ennek során elmondták:
„Hiszünk abban, hogy mindennek megvan az oka, helye, ideje és miértje! Valószínűleg nekünk azért nem jött össze a perkátai ott alvás, hogy ne esőben kelljen haza motoroznunk, és a saját ágyunkban pihenhessünk!”
Hozzátették, hogy azért szeretnek a koncert helyén néhány napot eltölteni, azaz ott aludni, mert a motoros ruhától és bukósisaktól megválva, civil ruhában bejárják az adott települést, megnézve annak nevezetességeit, látványosságait. Ha kell, akkor belépődíjat fizetnek, esznek-isznak, ott tankolnak, azaz így az adott településnek némi bevételt hoznak. Tisztában vannak azzal, hogy „Egy fecske nem csinál nyarat”, de ha sokan így gondolkodnak, akkor fellendíthetők ily módon az elmaradottabb térségek. Főleg úgy, ha veszik a fáradságot és bármilyen fesztivált rendeznek. Ez persze nem elég! Hiába vonzanak oda a környékből vagy az ország más részéből látogatókat, ha utána nem tudnak mit kezdeni velük. Most - írd és mond - összesen 500 forinttal járultak hozzá a település fejlődéséhez.
Habár, ez inkább a helyi vállalkozó zsebébe vándorolt, s abból, mint iparűzési adó formájában a település kasszájába...
Befejezésképpen pozitív példaként még megemlítettek egy 17 fős települést, 10 km-re Sümegtől. Megyeren AFRIKA-FESZTIVÁLT szerveztek, amelyen fellépett a BIIB is. Ezen 100 ember volt jelen a 17 helyi lakos mellett. Nagyon jól sikerült ez a rendezvény. Érdemes beletekinteni a honlapjukba (www.megyer.hu). Nagyon tanulságos! Sajnos, amikor náluk voltak, még nem voltak szálláshelyek. De az ottani POLGÁRMESTER ÚR, PAJER KRISTÓF - neki nem volt ilyen fellengzős szövege, hogy „bár nem vagyunk szolgáltatók...„ - felajánlotta, hogy megszervezi, hogy a vendégek busszal bejussanak Sümegre, ahol találnak maguknak szállásokat.
TEHÁT SEGÍTENI AKART!

Perkáta-Budapest, 2012. augusztus 9.

Perkáta Online (HCJD & HLSZ)