Elmélkedésem séta közben

Perkáta - Az elmúlt napokban elfoglaltságaim miatt elég korán mászkálgattam, beszélgettem a faluban. Többek közt az iskola előtt is előfordultam. Kicsit esett az eső, de a gyerekek nem tudtak bemenni az épületbe. Felvilágosítottak, hogy 7:40 órakor nyit az iskola. Egy szülő éppen azt panaszolta, hogy 7:42 órakor értek be a gyerekkel az épületbe és már el is vették az ellenőrzőt a gyerekétől. Bizony előfordul az ilyen, gondoltam én - emlékezve a saját iskolás éveimre - legközelebb korábban kell majd elindulni. Igen ám, de az eső miatt busszal jöttek sokan, és a busz csak akkorra ért oda. Erre nem tudtam én sem mit mondani. Megértettem a szülőt is és az iskolát is, mert rendet kell tartani. Néztem a gyerekeket, akiknek nagy része nem épp az időjárásnak megfelelő cipőkben ácsorgott a parkban. Ugyan még nem volt negatív előjelű a hőmérséklet, de már könnyen fel lehet fázni a 4-5 fokban is.
Sorra eltávoztak a kísérők, kezdett elcsendesedni a környék. Aztán egy pedagógust láttam, amint a gyerkőcével bement az épületbe, 7:52 órakor. Tőle nem vettek el semmit. Ja, igen, az egyenlőbbek... Majd megérkezett egy busz több tanárral.

Elintéztem a dolgaimat, sétálgattam a falu utcáin és valami hiányérzetem támadt. Nem füstölt egy kémény sem, mint azt ilyentájt már megszoktam. A Tüzép telepen sem láttam nagy forgalmat a tüzelő vásárlásnál. Bizonyára, mert mindenki gázzal fűt, nyugtattam magam és figyelni kezdtem a gázóra helyeket. Valóban csak a helyeket, mert órát kevés helyen láttam. Akkor marad a villany, gondolhatnánk, de ezt cáfolta a sok kikötött, lógó vezeték. Közeledtem egy erdősebb területhez, már láttam, hogy egyre kevesebb fa áll ott, és csak a csonkok meredeznek. Megint itt van a fűtési szezon...
Jó néhány csodapalotát, többszintes épületet kivéve, sajnos egyre jobban látszik, hogy az itt lakók nem többszázezres fizetésből tartják fenn magukat.

Pedig milyen szép ígéretek voltak nem is oly rég: munkahely, pályázatok, projektiroda, közbiztonság, kormánypárti képviselő, fejlődés. Ételosztás is volt, most már tanácsot se adnak, nemhogy kalácsot.
„Senkit nem hagyunk az út szélén!” - hallottam a minap. Tényleg nem. Vagy a házban fog megfagyni, vagy az árokban, aki nem tud kellő áhítattal az asztalhoz járulni és ott leróni a háláját a 2/3-os törvénykezőnek.

Érdekes világ jött el. Már egyszerű hajléktalan sem lehet az ember, mert becsukják, megbüntetik több ezer forintra azt, aki még a kenyerét sem tudja kifizetni. Igaz azt is hallottuk, hogy „akinek semmije nincs, az annyit is ér.” Már ketten meghaltak kihűlés miatt. Talán ez a cél?

Közben összefutottam egy ismerőssel. Leszázalékolt az illető és a városban volt orvosnál. Mondja, hogy megkeresték a volt munkahelyéről, hogy visszavezessék a „munkaalapú” társadalomba. Kérdésemre, hogy milyen munkát ajánlottak fel neki, csak nevetett. Semmit. Elbocsájtások vannak, de ezt a macerát előírták nekik valahol fent. Így viszont csökkenni fog a jövedelme jövőre. Akkor már a gyertyára és a gyógyszerekre sem fog telni neki. Segélyt büszkeségből nem kér. „Nem vagyok elég barna hozzá” - mondja keserűséggel és a közeli kocsmára mutat, ahonnan hangos, jókedvű társaság jön ki. Búcsúzáskor szemérmesen megkérdezi, nem tudnám kisegíteni kenyérrel. Veszek neki 1 kg-ot, mindjárt neki is áll enni és boldogan távozik. Vajon holnap miből fog venni?

Visszaemlékszem, az emberek régebben segítették egymást falun, városban egyaránt. Ma mindenki agresszív, az emberek egymást ócsárolják, mindenkit szidnak, meggyőződve róla, hogy ők tudják a megoldást.

Tényleg, mi is a megoldás?

Cs.T.

Vigh György megjegyzése

Az idei virtusvetélkedő helyi döntőjén találkozva - a Perkátai Hírekben is publikálva, fényképpel dokumentálva - szóban megállapodtam az általános iskola vezetőjével, hogy együttműködésünkön „csiszolva”, ha és amennyiben a szerkesztőség az iskoláját érintő írást kap cikk-tervezetként, akkor azt előzetesen megküldöm, hogy igény szerint reagálhasson rá. Ígéretemet megtartva, ma az első bekezdéssel összefüggésben elektronikus levélben megkerestem Szilasy László igazgatót. Azonnal leközölöm a véleményét, amint azt megküldi a szerkesztőségünknek.

[ 2011-10-14 ] Szilasy László igazgató válasza

Kedves György!

Köszönöm, hogy az iskolát is érintő cikk iskolára vonatkozó részét elküldte részemre. A cikkről a személyes véleményem, hogy tartalmában és stílusában egyaránt demagóg. A cikkben felvetett gondolatokra, mint a perkátai iskola igazgatója az alábbiakat szeretném közölni Önnel:

Az iskolába a gyermekeknek 7 óra 45 percre kell legkésőbb megérkezniük, tehát 7 óra 40, vagy 42 perckor nem kérhették el senki ellenőrzőjét. Az időjárási viszonyoknak megfelelően - eső, hóesés - 7 óra 30 perctől már nyitva áll az iskola kapuja. A reggeli busz menetrend szerint 7 óra 30 perckor áll meg a templomkert előtt, mellyel a gyermekek időben érkezhetnek. Az ügyeletes pedagógusok és alkalmanként a helyi polgárőrség segítségével történik az úttesten az átkelés. A busz Dunaújvárosból érkezik, mellyel a dunaújvárosi pedagógusok is közlekednek, megjegyzem a gyermekek jelentős része is, függetlenül az időjárástól. A dunaújvárosi pedagógusaink többsége személyautóval érkezik Perkátára, 1-2 pedagógus használja a tömegközlekedést, elsősorban akkor, mikor nem egy időben kezdődik a tanórája a reggeli kiutazókkal. Amennyiben a cikk írója 8 óra körül érkező buszról látott leszállni pedagógust, akkor valószínűleg nem késő, hanem korábban érkező pedagógust látott. Az iskolába érkező pedagógus a „gyerkőcével” mondattal meg végképp nem tudok mit kezdeni. Olyan érzetet kelt bennem, mintha egy pedagógus a gyermekével 7 óra 52 perckor nem jöhetne be az intézménybe. Bizonyára a cikk írójának feltételezése szerint egy pedagógus, kinek gyermeke a perkátai iskolába jár, rossz példát mutatva késett a munkahelyéről és gyermekét is késve hozta. Adott tanítási napon iskolánk pedagógusainak több, mint 1/3-da nem reggel kezdi meg a munkavégzést. Érdemes lenne megtudni, hogy az adott pedagógus miért jött az iskolába: tanítani, vagy ügyeit intézni. A névtelen pedagógus gyermekéről pedig még kevesebbet tudunk: például iskoláskorú-e, egészséges-e?

Kedves György!

Újra csak azt tudom tanácsolni, mondani, kérni: Segítsék munkánkat a körülményeket nem ismerő ítélkezés helyett. Még egyszer köszönöm, hogy megkeresett, de amennyiben nincs lehetőségem arra, hogy válaszommal gondolkodásra késztessem, s adott esetben elbizonytalanítsam egy-egy cikk megjelentetését illetően, mondván, hogy „esetleges véleményemnek” halasztó hatálya nincs, így nem látom értelmét annak, hogy a jövőben részemre külön elküldje az intézményre vonatkozó esetleges cikkeket. Amit Ön kínál az ebben a formában nem együttműködés.
E válaszom megjelentetését a honlapján Önre bízom. Amennyiben úgy dönt, hogy megjelenteti, kérem, hogy a teljes tartalommal jelenjen meg!

Üdvözlettel:

Szilasy László