Egy emlékhely margójára...

Fotó: Abella Miklós

Múlt héten, szombaton a „Perkáta Online - a falu harsonája” egy rövid hírben közölte, hogy a márciusban elhunyt Bódi László „Cipő”, a Republic együttes volt frontembere tiszteletére emlékhelyet avattak Szigetcsépen, a Hámán Kató utcában, a lakóházával szemben. Ekkor megfogadtam, hogy írok a részletekről is. Az elhatározástól a megvalósításig. Először a helyi önkormányzathoz fordultam. Ott Ármos Gabriella igazgatási főelőadó udvariasan, kedvesen Kecskeméthy Jánoshoz irányított, megadva elérhetőségét. Két alkalommal beszélgettem vele. Elmondta, hogy Bódi Laci amerikai barátja, Kalapos Béla vetette fel az emlékhely kialakítását, akár úgy is, hogy megvenne erre a célra egy területet. János pedig azon gondolkodott ettől kezdve, hogy miként nézzen ki az emlékmű. A „kő” jutott az eszébe, s hamarosan meg is találta az ehhez megfelelő darabot. Közben megkereste Szigetcsép Polgármesteri Hivatalát, támogatásukat, segítségüket kérve a megvalósításhoz. Laci szomszédja, Nikolics Milován, továbbá a helyi Republic-rajongók is bekapcsolódtak a megvalósításába, támogatásába. Természetesen Laci családja sem ellenezte az emlékhely kialakítását. Összefogtak a csépi barátok, hívek. Barátja kérésére hangsúlyozni kívánom, hogy a csépi lokálpatrióták nyolchetes lelkes munkájából született meg a képen is látható emléktér. A virágok elültetésében Laci két lánya, Petra és Réka is szorgoskodott. A felvételeken nem látszik, de egy-egy mandulafát is ültetett Kecskeméthy János és Bogó Ágnes a „Cipő” felirattal ellátott emlékkő mellé. Előtte egy fekete márványtáblán a neve, a születés és az elhunyta éve, valamint a „Nagy kő zuhan” c. dalából egy idézet olvasható: „Ahonnan érkezett, oda egyszer visszatér”. Az avatóünnepségen Halász László tangóharmonikás barátja, akire mindig felnézett, régi jugoszláv dalokat játszott. Bogó Ágnes beszédében Laci és a közte kialakult barátságra emlékezett. (Beszédének írott verzióját megküldte, így azt a következőkben megosztom a kedves Olvasóval.) A méltatás végén a sárga rózsákból készíttetett koszorúját az egyik mandulafa tövében helyezte el.

A lakóházzal kapcsolatosan felmerült, hogy emlékmúzeumot alakítanak ki belőle, de az is előfordulhat, hogy eladják. Egy biztos, az emlékhely örökké hirdetni fogja, Csépen élt és alkotott Bódi László „Cipő”.

Laci (Cipő), dalaid éltetnek tovább... Nyugodj békében!

Mindenszentek, 2013. november 1.

Vigh György (HCJD & HLSZ)

Bogó Ágnes beszéde

Tisztelt Bódi László hozzátartozói!
Kedves Cipő-barátok és rajongók Szigetcsépről és hazánkból!
Laci szavaival élve „Kedves Barátom!”

'Én most Rád gondolok, Fáj most a szó beszélni már nem tudok!'

Engedjék meg, hogy a Cipő barátai közül egyként megosszam Önökkel néhány személyes élményemet az emlékhely átadás alkalmából. E hely a szigetcsépi emberek, barátok, főként Kecskeméthy János kezdeményezésére indult, de sokak munkájából alakulhatott ki, így lányai Petra és Réka is ültették virágaikat.

Oly sokszor volt alkalmam vendégségbe jönni a Cipőhöz és az Ő családjához. Itt szaladtunk a kutyákkal, sétáltunk és játszottunk a lányokkal. Amikor koncertek között tehette mindig azt mondta „MEGYEK HAZA CSÉPRE”. Az itt élő emberek befogadták, szeretett itt élni, zárkózott ember volt, nehéz volt az Ő barátságát kiérdemelni.

19 évvel ezelőtt indult, akkor én még a zánkai Gyerek és Ifjúsági Centrumot vezettem, minden évben ott adott koncertet a Republic együttes, de ott voltak a Republic-tábor összejövetelei is. Szerette a gyerekeket, mint az övéit, kiemelten a fogyatékossággal élőket is. Zánka feldarabolása ellen többször tett sikeres lépéseket politikus ismerőseinél, „Én nem kértem eddig tőletek semmit, de Zánka maradjon a gyerekeké!” - mondta szerényen.

Sokszor jött Zánkára magánemberként is pihenni. Megmászta a Hegyestűt, imádta a környékbéli szép környezetet, pincéket látogattunk, csúszkált a jégen, ott készült egy disznóvágáson a híres harmonikás képe, mondta „a kolbászkészítéshez nem értek, de szívesen rakom a tüzet és zenélek, azt tudom!”

„Az ember önmagában semmit sem ér, ha nincs barátunk elvisz a szél!”

Neki sok jó barátja volt. Szerencsés lehettem sok szép, de nagyon nehéz dolgot is egy időben éltünk meg. Apáink halálát, szívproblémákkal is együtt küzdöttünk a városmajori klinikán Merkely professzornál, valamint Balatonfüreden Veres Gábornál.

Laci csupa nagybetűvel EMBER volt, aki csak a tiszta értékeket fogadta el és tisztelte meg! Különleges módon látta a világot, annak történéseit!

Boros Csaba kérdezte egyszer: „kinek van kulcsa Cipőhöz?” Nekem talán volt...

Kemény dolgokról is beszélgettünk, értékek, bátorság, lelkiismeret..., vitatkoztunk róla. Egyszer éjszaka hív, hogy itt a válaszom és lejátszotta az általa írt számot, ez a Mohikán lemezen az utolsó szám:

„Az összes dalom fehér hajó, úszik a fekete tengeren...
Láthatatlan vagyok nagyon,
Láthatatlan minden bajom,
Vigyorgok és minden baró,
Almatiban volna jó!
Az élet szép, szép és jó, csak a szó a borzasztó.”

Sok szép napot töltöttünk együtt halála előtt is az elmaradhatatlan jó baráttal, Kecskeméthy Jánossal karácsonykor édesanyjánál, Gizi néninél, aztán a „Shakirákkal” itthon is ünnepeltünk. Ajándékozás lányaival, Zsuzsával is. No és a szilveszter a Kecskemét melletti Biczó Csárdában, a zenekarral. A szerb zene mindig velünk volt, amit szívesen hallgattak a Republic tagjai is. Cilinder a fején és táncoltunk, majd új tervezett számairól mesélt.

Laci szerint erősíteni kell bennem a szerb identitást, így mentünk el Pomázra a szerb szilveszterre is! De kiadta parancsba, nehogy surranóban gyere, táncolni kell! Szörnyű hóesésben jöttünk haza január 14-én hajnalban, cikizett az úton, aztán megsajnált…, „ha Te ilyeneket mondanál nekem, már rég kiraktalak volna...”, marasztalt minket, nem akart egyedül maradni itthon a hajnali órán.

Utolsó találkozásunk pénteken, március 13-i vasárnapi halála előtti napon, volt a betegágyánál Zsuzsával. Masszírozás, gumiharisnya, tornacipő a lábán, megsimogattam a frissen borotvált fejét és mondtam: „a cipő rajtad van, frizura rendben, mehetünk a koncertre, indul a mandula!” Válaszul mindkét tornacipős lábával integetett jobbra, balra és kinyitotta a szemét!

Két mandulafát ültettünk / egyik a Jani, a másik én, ...vigyázzuk álmodat!

Végezetül Boros Cili, aki facebookon írt megemlékezéséből szavait kölcsönadta:

„Igen sokat gondolok rád. Folyamatosan jelen vagy az életemben. Nem gondolsz rá, hanem érzed, hogy veled van, benned él minden pillanatban!”

Dala így folytatódik:

„Hanem ha mégis hallanád és várod a folytatást. Ha nem túl nehéz gondolj rám! Én úgy vagyok, mintha álmodnék.”

Nyugodj békében!

Horváth Balázs felvételei

Ezúton is köszönöm Horváth Balázsnak, hogy hozzájárult az általa készített képek másodközléséhez!

Vigh György (HCJD & HLSZ)

Bogó Ágnes









Halász László

















Az emlékhely leleplezése