Példátlan összefogás jellemezte a védekezést Fejér megyében
A megyében mind a hét árvízzel érintett településen befejezték a helyreállítást. A térségben a legnagyobb védekezés Kisapostagon folyt, ahol kilencven ember otthonát sikerült megmenteni az áradó Dunától. A helyreállítási feladatok előrehaladásáról dr. Bakondi György (képünkön) tű. altábornagy, helyreállítási miniszterelnöki biztos, országos katasztrófavédelmi főigazgató tartott sajtótájékoztatót ma a kisapostagi munkálatok helyszínén.
A Duna rendkívüli árhulláma miatt kilencvenöt településen védekeztek, közülük hatvanhat már befejezte a helyreállítást, amelynek részeként elbontották a védműveket és elvégezték a fertőtlenítést - emelte ki dr. Bakondi György tű. altábornagy. A főigazgató hozzátette, hogy eddig a fővédvonalak 61,4 százalékát bontották vissza, és az elöntött területek 87 százalékát fertőtlenítették. Múlt héten a szúnyoggyérítés is megkezdődött, amelyet a hatékonyság növelése érdekében többfajta - légi és földi - módszerrel végeznek.
A kitelepített lakók 85 százaléka már hazatérhetett. A visszaköltözéshez elengedhetetlen, hogy a fertőtlenített épületek fala kiszáradjon, máshol a belvíz visszahúzódását várják. Pest megyében egy speciális otthon kiürítésére is szükség volt, ahol több mint száz beteget ápolnak. Az épületet már többször fertőtlenítették, így hamarosan újra megkezdheti működését.
A helyreállítási feladatokkal párhuzamosan a károk felmérése is megkezdődött. A Duna áradása miatt 10710 hektár mezőgazdasági terület károsodott, az önkormányzatok által benyújtott igényeket is folyamatosan összegzik. Végül az áltábornagy megköszönte a megyei védekezésben részt vett hivatásosok és önkéntesek, valamint a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjainak az összetartó munkát, amelynek eredményeként a kritikus órákban kilencven ember otthonát sikerült megmenteni Kisapostagon.
A megyében a Duna tetőzésével egy időben heves zivatar sújtott le a térségre. Kisapostagon a rövid idő alatt lehullott nagy mennyiségű csapadék veszélyeztette a Panoráma utcai lakóházak mögött kiépített gátat - emlékezett vissza dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott a június 10-ei eseményekre. A megyei védelmi bizottság elnöke hozzátette, hogy a megyében két járás hét településén védekeztek a dunai árhullám miatt. A tetőzést követő harmadik napon már feloldották a 6-os főúton bevezetett súlykorlátozást, másnap már Adonyban is visszatérhetett hatvanöt lakó ártéri otthonába, az ötödik napon pedig elkezdődött a nyolcvanezer homokzsákból épített védmű bontása Kisapostagon. A homokzsákokat múlt héten lakott területen kívül deponálták, az ürítésüket június 25.-én kedden befejezik. Összegezve az elmúlt hetek feladatait, a kormánymegbízott kiemelte: a rendkívüli dunai árvíz idején példátlan összefogással mindenkit sikerült megvédeni, az árhullám levonulása után mindenki saját otthonába térhetett vissza a megyében - tájékoztatta szerkesztőségünket a mai sajtótájékoztatóról Szabó-Bisztricz Anett tű. hadnagy, megyei katasztrófavédelmi szóvivő.
Kisapostag, 2013. június 24.
Perkáta Online (HCJD & HLSZ)
Fotó: Katasztrófavédelem