Vajon mi történhetett Balatonszárszón 1937.december 3-án?

József Attila a MI költőnk
A Magyar Költészet Napjára

„...édes Hazám, fogadj szívedbe,
Hadd legyek hűséges fiad!”

/József Attila: Hazám/

„Íme, hát megleltem hazámat...” - írta a nagy költő élete utolsó hetében Balatonszárszón. Valóban itt lelte meg hazáját 1937. december 3-án egy tehervonat kerekei között. Meghalt, hogy tovább élhessen közöttünk.

Abban a házban, amelyből utolsó útjára indult, ma múzeum található. Először 1955-ben nyílt kiállítás 2 szobában. Ezt l966-ban bővítették. Az épület magánház volt, több család lakott benne. A Horváth Józsefné tulajdonában levő épületet 1970-ben vásárolta meg a Somogy Megyei Tanács. 1972. július 15-én nyitották mg az ország akkori legszebb, legmodernebb kiállítását, a József Attila Emlékmúzeumot.

A megnyitó beszédet Juhász Ferenc költő mondta: „Minden nemzedéknek, amely az erőszakosság, a részvétlenség, az önzés, a cinizmus leküzdésével a társadalom és önmaga tökéletesítésén fáradozik, törvényhozói, tanácsadói, jó barátai között lesz József Attila.”
A megnyitás körülményeire nemcsak azért emlékezem ilyen jól, mert balatonszárszói születésű vagyok, hanem azért is: több alkalommal is cikket írtam a Kisalföldben, a Fejér Megyei Hírlapban és a veszprémi Pannon Naplóban is a József Attila Emlékmúzeumról, Kiss Ernő nyugalmazott igazgató-tanítómról, aki személyesen is ismerte a nagy proletárköltőt.
Ernő bátyánk l962-től 1976-ig a múzeum gondnoka, vezetője volt.

Nagy szakértelemmel, tudással és lelkesedéssel vezette végig a múzeum hét szobáján keresztül a látogatókat.

„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret.” Igen, ezt is József Attila írta, aki sajnos csak krisztusi kort megélve, egész életében szeretetre, emberségre vágyott. Ebből azonban nem sok adatott meg neki a 32 esztendő alatt!

Azonban, hogy korunkban mennyien ismerik, költészetét hogyan szeretik és tisztelik, azt mutatja a múzeumi látogatók számának növekedése is. Számos vendégkönyv telt már meg szebbnél szebb bejegyzésekkel.

Igen. József Attila a mi költőnk. Hatalmas irodalmi örökséget hagyott ránk, amelyet óvni, ápolni szükséges napjainkban is!

Bronzszobra sokáig a balatonszárszói vasútállomás melletti parkban állt, azután évekkel később átkerült az általános iskola melletti szép parkba.

Az 1956-os forradalom idején Balatonszárszón felelőtlen emberek a költő szobra nyakába kötelet hurkoltak és ledöntötték.

De vajon kinek ártott szegény József Attila?

Néhány évvel ezelőtt a budapesti szobrát is eltávolították a Kossuth térről, amely éppen a Parlament épületére nézett. Vajon kinek állt útjában koszorús költőnk, a magyar és a világirodalom kiemelkedő személyiségének a szobra?

Miféle, eszeveszett ötlet volt ez? Tán félnek tőle még halálában is? Mert ő ki merte mondani a nagy igazságot: „Nem középiskolás fokon fogom népemet tanítani!”

József Attila egyik nagyon szép gondolata a következő: „Én boldog pillanataimban gyermeknek érzem magam és akkor derűs a szívem, ha munkámban játékot fedezek fel. Félek a játszani nem tudó emberektől, és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon, hogy azok a szűkös életfeltételek, melyek a játék kedvét és lehetőségét szegik, megszűnjenek.”

Micsoda magvas, máig ható és jelenleg is érvényes, időszerű gondolatok ezek! Ma sem írhatna különbet.

Igen, és mi is félünk a játszani nem tudó emberektől!

„Jó szóval oktasd játszani is engedd szép, komoly fiadat.”

Vajon mi történhetett azon a borongós napon, 1937. december 3-án? Miért lelte a nagy költő a halálát egy tehervonat kerekei között?

Öngyilkosságot vélnek sokan felfedezni e szörnyűség kapcsán. József Attila szanatóriumi kezelésre érkezett Balatonszárszóra nővére és sógora jóvoltából. Az igaz, hogy nem éppen a legjobb fizikai és idegi állapotban volt akkoriban, hiszen sok méltánytalanság érte. Az én véleményem szerint /mások is osztják ezt/, nem öngyilkosságot követett el. Kiss Ernő, Édesapám, Zsirai Sándor bácsi és Gamauf Pákozdi Jolán néni is ezen a véleményen volt. Hanem át akart menni a Balaton partjára, amikor éppen az állomáson vesztegelt a tehervonat. A kerekek között átbújva kívánt átjutni a túloldalra, de szerencsétlenségére, éppen akkor zöld jelzést kapott a szerelvény és elindult. Szétroncsolt, meggyötört holttestét Magyarország vasúti térképével takarták le.

Mivel öngyilkosságot feltételezve, a pap sem temette el Balatonszárszón, így Édesapám, Bátyáim és az én igazgató-tanítóm, Kiss Ernő búcsúztatta a szárszói temetőben. Akkoriban sajnos sokan még fel sem fogták, hogy milyen nagy költőt veszített el az ország.

A régi temető Balatonszárszón, a Petőfi Sándor utca elején ma már védett sírkertnek számít. Itt található nagyszüleim sírja is. Amikor Balatonszárszóra megyek, mindig felkeresem a régi temetőt is. Tehát nemcsak Mindenszentekkor és Halottak Napján helyezek el virágot a sírokra. Apai Nagyapám, Csató Károly nyughelyétől nem messze található József Attila első sírja. Később ugyanis Budapestre vitték a hamvait. Kovácsoltvasból készült kerítés őrzi a helyet. Márvány emléktábla hirdeti, hogy ez a nagy költő első nyughelye.

Amikor ott vagyok, mindig meggyújtok egy mécsest, vagy gyertyát, reá emlékezve. Természetesen ezt sokan mások is megteszik. Nyáron elég sokan elzarándokolnak ide és a József Attila utcában lévő József Attila Emlékmúzeumba.

Nemrég európai uniós támogatásból teljesen felújították, korszerűsítették. A felújított múzeumban már többször jártam. Igazán remek lett, méltó a nagy poétához!

Születésnapján, április 11-én tartjuk a Magyar Költészet Napját.

Jó volna, ha a mai irodalomoktatás az iskolákban ugyanolyan reflektorfénybe helyezné alakját, munkásságát, mint a mi időnkben.

Ebben bízom!

József Attila költészete máig is élő és időszerű! Meglelte hazáját a balatonszárszói földben és a szívünkben!

Székesfehérvár, 2017. április 11.

Csató József

Illusztráció: dunaharasztima.hu