DÁTUM / NÉVNAP


HIRDETÉSEK

Szőke Imre e.v.
2431 Perkáta
Dr. Baráth Károly u. 51/A
+36 (30) 378 5478
imre.szoke19[at]gmail.com

Hosnyánszki László klíma- és villanyszerelés Perkátán és környékén

PatikaPlus Gyógyszertár Dunaújváros Tesco

B&D Kft - Dunaújváros

Suli-Soft-Design: a webes alkalmazások akadálymentesítője

József Attila Könyvtár Dunaújváros

A Perkáta Online az MTI hivatalos hírfelhasználója

legifotok.hu - Magyarország a magasból

VighFoto - esküvő, koncert, rendezvény fotózás

Perkátai hírek, kistérségi hírek 2011. május


[ 2011-05-31 ]
Elhunyt H. Bóna Márta

H. Bóna Márta elhunyt

A meteorológus a hetvenes évek eleje óta mondott időjárás-jelentést először a rádióban, majd a televízióban.
Több mint negyven évig dolgozott az előrejelző osztályon, legutóbb 2010-ben választották a leghitelesebb meteorológusnak a nézők egy 900 fős felmérés szerint.
H. Bóna Márta szülei pedagógusok voltak, családja az 1947-es lakosságcsere során költözött Felvidékről a dunántúli Rácalmásra. Székesfehérváron végezte iskoláit, később Budapesten az ELTE matematika-fizika szakára járt, majd meteorológiát is végzett. A meteorológiai intézethez került, ahol több mint negyven éven át, nyugdíjba vonulásáig dolgozott.
Búcsúztatásáról később dönt a család. H. Bóna Márta 66 évet élt.

Figyelő Net

[ 2011-05-31 ]
Ma van...

Ma van......a nemdohányzó világnap:
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kezdeményezésére tartják 1988 óta. Jelenleg világszerte több, mint egymilliárd ember dohányzik, számuk 2025-re megháromszorozódhat. Évente öt-hatmillió ember halála vezethető vissza a dohányzás ártalmaira, a cigaretta ugyanis több mint négyezer különböző, a szervezet számára káros vegyi anyagot tartalmaz.
A dohányzás elleni küzdelem a WHO egyik legfontosabb feladata lett az utóbbi évtizedben, a felnőtt lakosság körében 20 százalék alá kívánják szorítani a dohányzók arányát. 2003-ban született a Dohányzás Ellenes Keretegyezmény (FCTC), amelyet Magyarország is ratifikált. Hazánkban minden harmadik felnőtt füstöl, s minden ötödik ember a dohányzás következtében hal meg. Az Országgyűlés idén áprilisban módosította a nemdohányzók védelméről szóló törvényt, e szerint a jövő év januárjától lényegében minden közös használatú zárt légterű helyen tilos lesz a dohányzás.

...a nemzetközi tejnap:
A Nemzetközi Tejszövetség 1957 óta minden év május utolsó keddjén tartja. A tej és a tejtermékek az egészséges táplálkozás fontos elemei. Magyarországon jelenleg évente és fejenként mintegy 160 liter tejnek megfelelő tejet és tejterméket fogyasztanak el, ez mintegy fele az uniós átlagnak. A magyarok ugyanakkor jelentős mennyiségű tejet isznak, ez évente és fejenként 63 liter, ezzel hazánk az uniós országok élmezőnyében található. A Tej Terméktanácsnál elkészült ágazati, stratégiai program szerint az elkövetkező tíz évben 200 literre kívánják növelni a fejenkénti éves tej- és tejtermék-fogyasztást. Hazánkban évente mintegy 1,3 milliárd liter tejet dolgoznak fel és mintegy 1,5-1,6 milliárd liter tejet termelnek. Néhány évvel ezelőtt a termelés még megközelítette a 2 milliárd litert évente. A tejágazatban a következő tíz évben meg kívánják duplázni a tejelő tehenek számát.

Forrás: monitormagazin.hu

[ 2011-05-31 ]
Körözöttek napja...

Körözöttek napja... Ercsi, Fő úton igazoltattak a rendőrök egy fiatal lányt hétfőn délelőtt. Ellenőrzése során kiderült, hogy a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság körözést adott ki ellene eltűnés miatt, mert március 31-én kivonta magát az intézeti nevelés alól, és azóta ismeretlen helyen tartózkodott. A fiatalkorút a rendőrök előállították az Ercsi Rendőrőrsre, ahol elszámoltatták, majd meghallgatását követően az Előszállási Otthonba vitték.

Este fél hétkor érkezett a bejelentés arról, hogy a dunaújvárosi Idősek Otthonából egy 71 éves férfi engedély nélkül eltávozott, és megjelent Dunaújváros, Tavasz utcai volt lakcímén.
A bejelentést követően a járőrök azonnal a megadott címre mentek, ahonnan az idős férfit biztonsági intézkedés keretében visszaszállították az otthonba.

Egy 34 éves beloianniszi férfivel szemben intézkedtek a járőrök késő este lakásán. A személy ellen ugyanis a Fejér Megyei Bíróság BV Csoportja elfogatóparancsot adott ki. A férfit így a rendőrök elfogták, majd előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra.

Két 17 éves eltűnt lány és egy 48 éves körözött férfi is rendőrkézre került tegnap késő este.
Az egyik lány - aki a Sárbogárdi Gyermekotthon lakója - engedély nélkül távozott el az intézetből még május 07-én. A rendőröknek információja volt arról, hogy szülei dunaújvárosi címén tartózkodhat, amit tegnap leellenőriztek, és meg is találták a lányt, illetve az édesapját is, aki ellen a Fejér Megyei Bíróság BV Csoportjának elfogatóparancsa volt érvényben április 21-e óta, mert nem kezdte meg jogerősen kiszabott börtönbüntetését. A lakásban rajtuk kívül még ott volt egy másik 17 éves lány is, akiről kiderült, hogy szintén körözés alatt áll. Ő az Előszállási Gyermekotthonból szökött meg május 20-án.
Az ellenőrzéseket követően a lányokat és a férfit is a rendőrök előállították a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra. Ott a fiatalkorúakat meghallgatták, majd a gyermekotthonok nevelőinek átadták őket, míg az apát a Pálhalmai BV Intézet Sándorházai Alegységébe szállították - fejezte be a Perkáta Online tájékoztatását Németh-Kész Mónika rendőr százados, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Perkáta Online

[ 2011-05-30 ]
Második hely fogathajtásban

Második hely fogathajtásban Vasárnap az akadályhajtáson múlt, hogy előbbre lép-e a XIV. Gerjeni Lovasnapok keretében zajló Kettesfogat B kategóriás CAN-B minősítő versenyen a Horváth Árpád-ifj. Horváth Árpád duó. Az eredmény nem maradt el, mert a Bonifác és Szenyor lovak által húzott fogattal, 3 hibaponttal a 3. helyre futottak be. Összesen 127.79 hibapontot értek el, amely végeredményben a második helyet, egyben 12 minősítő pontot, és 60 OB pontot jelentett számukra.

Őszintén és szívből gratulálunk ehhez a szép és remek eredményhez!

Perkáta Online

[ 2011-05-29 ]
Folytatás Pákozdon...

Rosta Renáta - Tokodi Nikolett - Gubicza Anett díjugratók Perkáta SE

Balról jobbra: Rosta Renáta, Tokodi Nikolett és Gubicza Anett,
a Perkáta SE díjugrató versenyzői

A Perkáta SE díjugratói legközelebb Pákozdon, a Capitol Lovardában mérettetik meg magukat. 2011. június 4-én, a Tőke-Fém Kupán három versenyző is rajthoz áll.

Rosta Renáta Hermina nyergében a B1/c nyitott és a B/2 ifjúsági kategóriákban, Tokodi Nikolett Maximus hátán a B1/c nyitott, míg Gubicza Anett Fakos Viki lovával a B/2 nyitott versenyszámban próbálja leküzdeni az akadályokat.

Eredményekben és sikerekben gazdag versenyzést kívánunk mindhármuknak!

Perkáta Online

[ 2011-05-29 ]
Nehéz győzelem

Nehéz győzelem Ma 17 órakor Rózsa József játékvezető sípszavára kezdődött meg az idei bajnokság utolsó mérkőzése Perkátán. Zichyújfalu csapatával csapott össze a hazai csapat. Az első gólra a 23. percig kellett várni. Ekkor Németh Zoltán, a vendégek játékosa talált a kapuba. 10 perc múlva egyenlített Szabó Ferenc. Ezzel a döntetlennel vonultak az öltözőbe a játékosok a félidő végén. A II. félidőben sokáig úgy nézett ki, hogy már-már marad a félidei eredmény végeredményként. A vendégcsapat három játékosa kapott sárgalapot, időrendi sorrendben Káplár László, Szegi István és Németh Zoltán. Aztán a mérkőzés befejezése előtt, a 89. percben Bogó Tibor talált a kapuba, megszerezve a győzelmet, s így a 3 pontot a perkátai csapatnak. A Perkáta SE 48 ponttal a dobogó 3. helyén végzett idén a megyei III. osztályú bajnokság Turul-Macron csoportjában.

Perkáta-Zichyújfalu 2-1 (1-1)

SZÉP VOLT FIÚK!

Perkáta Online

[ 2011-05-29 ]
Halálos fogathajtás

Halálos fogathajtás A lovaskocsijáról leesett egy hajtó haladás közben vasárnap késő délelőtt Adonyban. A lófogat bakjáról lezuhanó helybéli férfi a helyszínen életét vesztette.

A rendőrség még vizsgálja a haláleset körülményeit - fejezte be a Perkáta Online tájékoztatását R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Perkáta Online


[ 2011-05-29 ]
Állni látszék az idő!

A volt Öregek Napközi Otthona (IDŐSKORUAK KLUBJA)

Május 21-én a Te Szedd! szemétszedési akció követése során elvezetett az utam a volt Öregek Napközi Otthona (IDŐSKORUAK KLUBJA) előtt. Meglepődtem azon, hogy még nincs kész, s szombat ellenére, még javában dolgoznak a munkások. (A személyiségi jogra tisztelettel, illetve engedély hiányában nem tettem fel olyan képet, amelyiken a munkások talicskázása látszik.) Az adta az aktualitását, hogy írjak erről, mert ma - május 29-én - az iwiw-es fórumon egy kérdést tett fel a topik tulajdonosa, amelynek lényege az volt: nem tudja-e valaki, mi van az épület befejezésével?
Csak emlékeztetőül írom ide, hogy a Perkáta Nagyközség Önkormányzata 2011. február 16-i képviselő-testületi ülésén az hangzott el, hogy a műszaki ellenőr szerint rendben haladnak az Adonyi Kistérségi Szociális Központ perkátai telephelyének komplex felújításával és akadálymentesítésével összefüggő munkálatok. A szerződés értelmében a befejezési határidő 2011. április 28-a!
Mi jöhetett közbe, hogy ekkora csúszás következett be? Ki tudja, mikor lesz készen...?

Lejegyezte: Perkáta Online

[ 2011-05-29 ]
Kitiltanák a wi-fi-s netet és telefont az iskolákból - a diákok ellenzik

Kitiltanák a wi-fi-s netet és telefont az iskolákból - a diákok ellenzik Székesfehérvár - Befellegzett a vezeték nélküli mikrohullámú kommunikációnak az oktatási intézményekben? Az elekromágneses sugárzás agykárosító hatására hivatkozik az Európa Tanács döntése.
Noha az Egészségügyi Világszervezet hivatalos álláspontja szerint az elektromágneses mezők egyáltalán nem, vagy pedig csupán kis mértékben károsítják az emberi szervezetet, az Európa Tanács nem engedélyezné a vezeték nélküli eszközök használatát az oktatási intézményekben. Éppen akkor jutottak erre a döntésre, amikor már szinte minden tantermet okostáblával szereltek fel, a napi munkához pedig nélkülözhetetlenné vált a gyakori internethasználat.

Tovább a teljes cikkhez >>

[ 2011-05-29 ]
Ma van...

Ma van......a nemzetközi gyermeknap:
1950 óta május utolsó vasárnapján ünnepeljük a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség 1949 novemberi határozata alapján.

...a magyar hősök emlékünnep:
A Magyar Köztársaság Országgyűlése a magyar nemzet soha el nem múló hálája jeléül, a ma élő és a jövő nemzedékek okulására, a hősök dicsőségére a 2001. évi LXIII. törvény alapján minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánította.

...a katolikus tömegtájékoztatás világnapja:
A katolikus egyház 1967 óta húsvét hatodik vasárnapján tartja a tömegtájékoztatás (tömegkommunikáció) világnapját, az ünnepet 1971-ben a második vatikáni zsinat nyilvánították világnappá. Erre az alkalomra a pápa minden évben üzenetet fogalmaz meg a katolikus sajtó hivatásáról, az üzenetet január 24-én, Szalézi Szent Ferenc (az újságírók, a katolikus sajtó védőszentje) emléknapján teszik közzé. XVI. Benedek pápa legújabb üzenetében arra buzdítja a keresztényeket, hogy bizalommal és kreatív szellemmel lépjenek be a világhálóba, amely az emberi élet integráns részét alkotja. Az interneten is a hitelesség legyen minden emberi kapcsolat kulcsszava.

Forrás: www.kkmk.hu és monitormagazin.hu

[ 2011-05-28 ]
A maratonnal folytatódott...

A maratonnal folytatódott... A XIV. Gerjeni Lovasnapok keretében zajló Kettesfogat B kategóriás CAN-B minősítő verseny második napján 16 fogat folytatta a maratonnal. A Horváth Árpád-ifj. Horváth Árpád páros továbbra is jól szerepelt, mert a 6. helyen értek célba, a Bonifác és Szenyor lovak által húzott fogattal, 66.76 hibapontot elérve. Vasárnap az akadályhajtással fejeződik be a verseny.

Őszintén gratulálunk az elért részeredményhez! Nem tudunk mást írni most sem, csak így tovább...

Perkáta Online

[ 2011-05-28 ]
Újabb siker díjugratásban (frissítve)

Rosta Renáta - II. hely díjugratásban A mai napon a Perkáta SE két díjugratója is elindult a Székesfehérvár határában található, Kunos Lovardában rendezett B kategóriás versenyen.
A B/2 ifjúsági versenyszámban Rosta Renáta - 20 induló közül - az előkelő 2. helyen végzett Hermina nevű lovával, ezzel az eredménnyel 48 minősítő pontot szerezve. A B1/c nyitott versenyszámban 81 díjugrató próbálkozott, Renáta 4 hibaponttal 42. lett, szintén Hermina nyergében.
A B/2 nyitott versenyszámban Gubicza Anett képviselte a Perkáta SE-t. Ebben a kategóriában is sok induló volt, 62-en neveztek. 14 hibaponttal az 52. helyet sikerült elérnie A LA POUTY /CASPER/ lovával. A B/3 nyitott versenyszámban 35 induló volt, Anett 12 hibaponttal a 27. helyet érte el Partitura nyergében.

Őszintén és szívből gratulálunk az elért eredményekhez, különösen a 2. helyezéshez!

Perkáta Online

Eredmény: http://www.dijugratas.hu/
Fotó: Gál Ildikó

[ 2011-05-28 ]
Nyitott szemmel, avagy láss, ne csak nézz!
3. rész: EGY SZÖSSZENET FŰRŐL, S FÁRÓL...

Nyitott szemmel, avagy láss, ne csak nézz! - 3. rész - EGY SZÖSSZENET FŰRŐL, S FÁRÓL...2011. május 10-én, a hivatalos honlapon, a Faluüzemeltetés hírei között lehetett olvasni arról, hogy közel 30 főt alkalmaz az önkormányzat rövidebb-hosszabb időtartamra a közmunka program keretében. Az említett dolgozóknak a feladatkörébe tartozik többek között a fűnyírás és a sövények vágása is. Az elmúlt években ezek a munkálatok már március elején megkezdődtek a faluban, s március 15-én már élvezet volt sétálni a településen, mert mindenfelé rendezett környezet fogadta az utcán sétálókat.

Tovább a teljes cikkhez, valamint a képekhez >>

[ 2011-05-28 ]
Jól indult a verseny...

Jól indult a verseny... A XIV. Gerjeni Lovasnapok keretében zajló Kettesfogat B kategóriás CAN-B minősítő versenyre 17 kettesfogat nevezett. Az első számban, a díjhajtásban a Horváth Árpád-ifj. Horváth Árpád duó nagyon jól szerepelt. A Pluto Füles és Szenyor lovak által húzott fogat 58.03 hibaponttal, a 4. helyen várja a verseny folytatását, amely ma a maratonnal folytatódik.

Őszintén és szívből gratulálunk az elért helyezéshez! Csak így tovább...

Perkáta Online

[ 2011-05-27 ]
Vasak nagyban...

Vasak nagyban... Egy Iveco-val és egy Scania-val vitt el négy férfi több tonna vasanyagot egy Adonyban lévő telephelyről csütörtökön hajnalban. Az elkövetők által használt autókat a 6-os főút felé tartó haladás közben tartóztatták fel. A fülkében ülők állítják nem tudták, hogy lopni mennek. Igaz egyelőre a titokzatos megbízónak semmi nyoma...
Csütörtökön hajnalban a szomszédos telephely biztonsági őre értesítette a rendőrséget a telephelyen történt lopásról. Elmondta, hogy a telephely kapuján lévő lakatot ismeretlen módszerrel eltávolították, majd az udvarra behajtva négy férfi két teherautóra kezdte meg pakolni az udvaron lévő vasanyagokat. A biztonsági szolgálat érkezésére, a rendőrség és a polgárőrség riasztására megpróbáltak elmenekülni, de még a 6-os főútra való felhajtás előtt megállították őket. A négy budapesti tartózkodási hellyel rendelkező férfit elszámoltatásra előállították.
A lopással meggyanúsított személyek egymásnak ellentmondó tartalmú vallomásokat tettek. Állítólagosan a főváros nyolcadik kerületében bízta meg őket a fuvarral egy férfi, de nem tudták, hogy lopni mennek.
Titokzatos megbízójuk, akinek egyelőre semmi nyoma, azt sem közölte velük, hogy hova kell vinni az általa kivásárolt telephelyről a mintegy négymillió forintot értő árut és a fuvardíjat is később kapták volna meg. A rendőrök lefoglalták az elkövetéshez használt két teherautót, a négy férfit pedig bűnügyi őrizetbe vették.
Előzetes letartóztatásba helyezésükről a napokban dönt a bíróság.
A telephelyen nem ez volt az első lopás. Hétfőn ugyancsak hajnalban két tehergépkocsi hajtott be a telephelyre, majd az egyik önrakodó segítségével nagy mennyiségű hajózási felszereléseket, több száz kilogramm súlyú horgonyokat, villanyomotoros csörlőket vittek el közel tizenkét millió forint értékben. A bűncselekmény kapcsán szintén egy Iveco és egy Scania került képbe. A rendőrség vizsgálja a két bűncselekmény közötti összefüggéseket - fejezte be a Perkáta Online tájékoztatását R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Perkáta Online

[ 2011-05-27 ]
Utolsó mérkőzés

Utolsó mérkőzés E hét végén a 26. fordulóval befejeződik az idei szezon a Perkáta SE csapatának. Vasárnap a jelenlegi 4. helyezett a második helyen végzett - se előbbre, se hátrébb lépni nem tudó - Zichyújfalu csapatát fogadja. A 45 pontos Perkáta SE számára győzelem esetén elérhető a dobogó harmadik foka, ha és amennyiben Alap csapata kikap az Előszállás otthonában. Besnyő és Szabadegyháza II. szombaton, míg a többi csapat vasárnap játszik. Valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik.

Perkáta Online

[ 2011-05-27 ]
Bemutatjuk Mészáros Gyulát

Mészáros Gyula és Commander pihenés közben

Mészáros Gyula és Commander lova pihenés közben

Az idei perkátai lovasnapon bemutatót tart nekünk Mészáros Gyula, a natural horsemanship (természetes lovas) egyik magyarországi képviselője. Néhány gondolatot szeretnék szavaiból idézni, hogy ezzel egy kicsit közelebb kerülhessenek az olvasók az általa képviselt irányzathoz.

Tovább a részletes bemutatáshoz >>

[ 2011-05-26 ]
Felavatták...

Felavatták...

Ma délután felavatták a Perkáta-Nagykarácsony ÁMK Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményegység parkjában a pusztai gyermekekre és tanítóikra emlékeztető kőtáblát. Az emlékkövet Sztanó Anna nyugdíjas pedagógus adományozta a nagyközség számára.

A kőtábla egyik oldalán a következő szöveg olvasható:

„Emlékezünk Kisperkáta, Parrag, Bárányjárás, Mélyvölgy, Szőlőhegy tanítóira és diákjaira 2011.”

A kőtábla másik oldalába Pákolitz István (1919-1996) József Attila-díjas író, költő, pedagógus sorai vannak vésve:

„Márványabb márványod az ember,
Csiszold fényesre örök művedet,
Hogy bízó szívvel, tiszta értelemmel,
Emberként álljon a világ felett!”

Sajnos, a paksi író neve helyett egy neves labdarúgó játékvezetőnk nevét vésték a kőtáblába!

Perkáta Online

Tovább a képekhez >>

[ 2011-05-26 ]
Fogathajtóink újabb versenye

Fogathajtóink újabb versenye Május 13-i gyorshírünk végén írtunk arról, hogy két hét múlva a gerjeni pályán folytatják a versenyt fogathajtóink. Holnap, a XIV. Gerjeni Lovasnapok keretében, a Horváth Árpád-ifj. Horváth Árpád kettős CAN-B minősítő versenyen vesz részt, amely egyben a Dél-Dunántúli Regionális Bajnokság II. fordulója is. A fogatot Szenyor, Pluto Füles és Bonifác lovak fogják húzni. A jelen állás szerint 17 kettesfogat indulása várható. A verseny vasárnap fejeződik be.

Eredményes és sikeres versenyzést kívánunk!

Perkáta Online

[ 2011-05-26 ]
Diáksiker Perkátán

Diáksiker PerkátánPerkáta - A labdarúgó körzeti diákolimpia tavaszi fordulójának mérkőzésén, Ercsiben játszott a perkátai Hunyadi Mátyás Iskola futballcsapata. A körzetiben szépen szerepeltek a fiúk.

Az őszi eredmény után hármas holtversenyről indult a sorozat. Ezúttal a hunyadisok a Pusztaszabolcsot verték meg (3-2), majd a házigazdákkal játszottak döntetlent (1-1), s végül a Ráckeresztúr együttesét győzték le 2-0 arányban. Így csoportgyőztesként mehettek a körzeti döntőbe, melynek megrendezését a perkátaiak vállalták. A keresztjátékban végül az Ercsi futballozott a Mezőfalva csapatával, és nyert is 2-0-ra. Előzőleg a Hunyadi 2-2 után büntetőrúgásokkal (2-1) legyőzte a Mezőfalva csapatát, így a hazaiak kerültek a döntőbe, ahol a Nagyvenyim gárdájával kellett megküzdeniük az első helyért. Változatos játék után a hajrában még 3-2-re vezettek a vendégek, de az utolsó percekben Simon Attila két remek megvillanásával 4-3-ra győzött a Hunyadi iskola csapata. Így a Perkáta együttese bejutott a megyei döntőbe. Ez az eredmény bravúrnak, szép sikernek számít. A bajnokcsapat: Németh György, Németh Márk, Csicsó Alex, Szűcs Martin, Oláh Barnabás, Galkó László, Simon Attila, Szabó Milán, Csicsó Márk, Szabó Ákos. Edző: Benke Zoltán.
(Időközben lezajlott a megyei döntő, ahol a helyosztó mérkőzésig nem jutottak el a perkátai fiúk. A kép illusztráció.)

Forrás: http://www.dh-online.hu/sport-helyi_sport/20110526_diaksiker__perkatan
Szerző: Jankó Árpád

[ 2011-05-26 ]
Ez történt ma

Bárdy György színművész45 éve, ezen a napon halt meg az Ábel trilógia szerzője, Tamási Áron Kossuth-díjas író, akadémikus. 1980-ban Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós megkezdte egyhetes útját a világűrbe a Szojuz 36 fedélzetén. 25 éve az Európai Unió hivatalos zászlója lett a kék háttérben 12 arany csillaggal díszített lobogó. 90. születésnapját ünnepelheti „Jumurdzsák” az Egri Csillagokból, azaz Bárdy György színművész. 1948-ban ezen a napon született Gálvölgyi János színművész.

Forrás: monitormagazin.hu

[ 2011-05-25 ]
Mészáros Zsuzsanna: Gyermekkorom emlékei...
A SZŐLŐHEGY

Mészáros Zsuzsanna: Gyermekkorom emlékei... A SZŐLŐHEGY„Minden valamirevaló embernek van egy darab szőlőföldje, vagy legalább pár tőke szőlője!” - szokta mondani édesapám. Az embereknél csak a szőlőtőke kitartóbb. Eső veri, vihar tépi, jég szaggatja, lisztharmat öli, de azért mindig marad annyi fürt a tőkén, hogy legyen egy kis hegyleve a pincében.
A parasztember ugyanis mindig talált okot arra, hogy áldomást ihasson sógorral, komával.

Tovább a teljes visszaemlékezéshez >>

[ 2011-05-25 ]
Szabadság 2011. június 13-ig

Dr. Török Katalin fogorvos Tisztelt Pácienseim!

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy május 27-én értekezlet, majd május 30.-június 10. között szabadság miatt szünetel a fogászati rendelés Perkátán.

Május 27-én sürgős esetben a dunaújvárosi kupolás sztk-ban lévő fogászatot, míg szabadságom ideje alatt Dr. Dénes Judit fogszakorvost (Dunaújváros, Október 23. tér 2. fsz.) ajánlom szíves figyelmükbe.

A szakorvosnő az alábbi időbeosztással rendel:

Hétfő
12:30-18:30 óra
Kedd
08:00-14:00 óra
Szerda
12:30-18:30 óra
Csütörtök
08:00-14:00 óra
(Iskolafogászat)
Péntek
11:00-17:00 óra

A dunaújvárosi hétvégi ügyelet rendje a FEJÉR MEGYEI NAPLÓ, illetve a DUNAÚJVÁROSI NAPLÓ pénteki számában olvasható.

ELSŐ RENDELÉSI NAP: 2011. JÚNIUS 14. (KEDD), 08:00 ÓRA

Megértésüket köszönöm!

Dr. Török Katalin fogorvos

[ 2011-05-25 ]
Perkátai Lovasnap - 2011. június 25.

Perkátai Lovasnap - 2011. június 25. Tavaly, a Perkáta Online indulásakor az első meghirdetett program a Perkátai Díjugrató Lovasverseny volt. Azóta lassan eltelt egy év. Most értesültünk arról, hogy folyamatban van az előkészítése az idei Perkátai Lovasnap rendezvénynek, amelyre tervek szerint június 25-én délelőtt 10 órától kerül sor, a géptelep melletti lovaspályán. A B kategóriás díjugrató versenyszámok közben Mészáros Gyula (Natural Horsemanship) lovasbemutatója színesíti majd a programot. A mintegy félórás műsort hamarosan „beharangozzuk” kedvcsinálóként.
A lovasnap az Európai Unió, a magyar állam, Perkáta Nagyközség Önkormányzata, valamint magánszemélyek önzetlen támogatásával valósul meg.

Mindenkit szeretettel vár a Perkáta SE Lovas Szakosztálya!

Perkáta Online

[ 2011-05-25 ]
Ma van...

Eltűnt gyermekek...az eltűnt gyermekek világnapja:
ezt a napot 2004-ben tartották meg először, az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves Etan Patzra és társaira emlékezve, hogy felhívják a társadalom figyelmét a problémára. Magyarországon évente több mint ötezer gyermek eltűnését jelentik be, s bár túlnyomó többségük rövid időn belül előkerül, több mint száz eset komoly gondot okoz a rendőrségnek. Az eltűntek felkutatásához régóta segít a Csellengők című televíziós műsor, s ma már több internetes adatbázis is. 2008. június 1-jén elsőként Magyarország vezette be az Európai Unióban az egységes segélykérő telefonszámot.

...a világűr napja:
ötven éve, 1961-ben ezen a napon hirdette meg J. F. Kennedy amerikai elnök azt a programot, amelynek célja az ember Holdra juttatása volt. Az első ember, az amerikai Neil Armstrong 1969. július 21-én lépett a Holdra e szavak kíséretében: "Kis lépés egy embernek, nagy lépés az emberiségnek". (Az űrhajózás napját április 12-én, az első űrhajós, Jurij Gagarin Föld körüli útjára emlékezve ünneplik.)

...a kihívás napja:
minden év május utolsó szerdáján rendezik a legnagyobb nemzetközi szabadidősport rendezvényt azzal a céllal, hogy minél többen szokjanak rá a napi rendszeres mozgásra. A kezdeményezés 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos városban éjféltől este 9-ig számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül. A világszerte gyorsan meghonosodott kihívás napja Magyarországra 1991-ben érkezett meg. E rendezvényeken minden résztvevőnek legalább 15 percet kell sportolással töltenie, a települések egymással is versenyben állnak.

Forrás: monitormagazin.hu

[ 2011-05-24 ]
A fürdőzők védelmében

A fürdőzők védelmében A Gárdonyi Rendőrkapitányság folyamatosan készül a turisztikai idényre. Az állomány a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezet felkészítésében elsősegélynyújtó, életmentő képzésen vesz részt még a szezon megkezdése előtt.
A jelenlegi 101 fős kapitánysági létszámot átszervezéssel, 16 fővel növelik a nyári hónapokban, és emellett rendőr-szakközépiskolások, illetve rendőrtiszti főiskolások fognak szolgálatot ellátni a tó környékén a frekventált időszakban.
A Közrendvédelmi és Víziközlekedés-rendészeti Osztály Vízi-közlekedési Alosztály a Velencei-tavon öt fővel és két szolgálati kisgéphajóval látja el szolgálatait.
A turisztikai szezonban a hét minden napján 10.00 órától este 22.00 óráig két fő vízi körzeti megbízott dolgozik a Velencei-tó területén. 22.00 óra és 10.00 óra közötti időszakban készenléti szolgálattal biztosítják a vízterületen történt eseményekre a reagálást.
A vízirendőrök feladata elsősorban az életmentés és a vagyonmentés, de különböző ellenőrzési feladatokat is ellátnak, illetve közreműködnek azok lebonyolításában.
A halászati ellenőrökkel közös akcióra tavaly tíz esetben került sor. Az elmúlt években átlag 40-70 vízből mentést hajtottak végre a vízi járőrök. 2010. évben 26 főt és 44 eszközt mentettek ki a Velencei-tóból. Tavaly egy vízbefulladás történt, idén azonban ezt a számot szeretnék nullára szorítani - fejezte be tájékoztatását Németh-Kész Mónika r. szds., a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Perkáta Online

[ 2011-05-24 ]
Világhódító útra indulhat Rendőr Robi

Dr. Vörös FerencnéA bűnmegelőzésben nehéz eredményt mérni, de a Fejér megyéből az országot „meghódító” Ovizsaru program akár határon túli sikerré is válhat. Külföldről is érdeklődnek ugyanis a legkisebbek korosztályát lefedő program iránt, amelynek „szülőanyja” egy fehérvári alezredes, Vörös Ferencné. Hitvallása: ha már egy gyermek esetében megakadályoztuk, hogy bűncselekmény áldozatává váljon, akkor elértük a célunkat.

Tovább a teljes interjúhoz >>

[ 2011-05-24 ]
Az esélyegyenlőség jegyében

Az esélyegyenlőség jegyébenHallássérült sorstársaim és a magam nevében ezúton szeretném a tv-csatornák illetékeseinek figyelmét felhívni a közelmúltban elfogadott „jelnyelvi törvény” (Perkáta Online: a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló 2009. évi CXXV. törvény) 2011. évre vonatkozó film-feliratozási kötelezettségeinek következetes betartására!
Lassan egy éve tűrjük az elégtelen, értelmetlen szövegű, elcsúszott, hiányos vagy egyáltalán nem megjelenített feliratozásokból származó kellemetlenségeket. Megfosztanak bennünket a többség által elérhető szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget jelentő tévénézéstől.
Mivel a feliratozás a nyelvtanulókon kívül elsősorban a hallássérülteket érinti, ezért javasolnám, hogy a mulasztásokért fizetendő pénzbüntetés összegét utalják egy hallássérültek érdekében tevékenykedő szervezet, iskola vagy tolmácsszolgálat részére. Tudom, hogy napjainkban minden pénzbe kerül, mi nem is adományt kérünk és nem is üres ígéreteket szeretnénk, csupán empátiát és emberséget!

Kiss Edit, Üllő

Forrás: Forrás: Metropol, 2011. május 24., 11. oldal

[ 2011-05-24 ]
Az európai nemzeti parkok napja

Az európai nemzeti parkok napja 1999 óta ezen a napon ünneplik az európai nemzeti parkok napját. Az EUROPARC Federation (korábbi nevén Európai Nemzeti Parkok és Natúrparkok Szövetsége) 1973-ban alakult, s együttesen 34 ország 400-nál is több védett területéért felelős. 1999-ben indított programja alapján annak emlékére tartják e napot, hogy 1909. május 24-én alakultak meg az első európai nemzeti parkok Svédországban.

Forrás: www.kkmk.hu

[ 2011-05-23 ]
Bemutatjuk a Krefiti.Hu kreatív ifjúsági magazint

Krefiti.Hu kreatív ifjúsági magazinA Krefiti.Hu kreatív ifjúsági magazin folyamatos pályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy segítse és közzétegye a kreatív fiatalok munkáit, fórumot biztosítson véleményüknek, kérdéseiknek; igazi közösséget alakítson ki az ország határain belül és az azon túli ifjúságból. A tehetséges gyerekek munkáját folyamatosan díjazzák, segítik.

Tovább a teljes cikkhez >>

[ 2011-05-23 ]
Emlékkő-avatás az iskola parkjában

Perkáta: emlékkő-avatás az iskola parkjában

A tavasszal elkészült, de a Perkáta-Nagykarácsony ÁMK Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményegység parkjában március 29-én ledöntött, a pusztai gyermekekre és tanítóikra emlékeztető kőtábla felavatására május 26-án 16:30 órakor kerül sor. Az emlékkövet Sztanó Anna nyugdíjas pedagógus készíttette, aki korábban a temető bejárataként szolgáló székelykaput adományozta a nagyközség számára. Az előzetes elképzelések szerint beszédet mond Somogyi Balázs polgármester és Szilasy László igazgató.
Ebből az alkalomból minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Perkáta Online

[ 2011-05-22 ]
Gyerneknap Perkátán

Gyerneknap Perkátán Május 27-én (pénteken) gyermeknapot rendez Perkáta Nagyközség Önkormányzata, a Perkáta-Nagykarácsony ÁMK Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményegység, a Szivárvány Óvoda, a Babaklub, valamint a perkátai római katolikus egyházközség az iskola mögött, a kastélykertben. Ebből az alkalomból 9-16 óra között sok-sok hasznos és kreatív vetélkedő, játék várja a gyerekeket. Többek között gyümölcstál-készítő verseny, pom-pom bemutató, játszóház, aszfaltrajz- és akadályverseny, tollaslabda, foci, kosárlabda a tanárok és diákok között, floorball, lovaglás, „Csillag születik”, táncház színesítik a programot.

Minden gyereket szeretettel várnak a rendezvényre!

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy ezen a napon lesz a Faluházban az óvodai évzáró ünnepség.

Perkáta Online

[ 2011-05-22 ]
„Perkáta grófjai - A Győry család” c. kiállítás Perkátán

Perkáta grófjai - A Győry család kiállítás Perkátán Május 26-július 16. között tekinthető meg a „Perkáta grófjai - A Győry család” c. kiállítás a Győry-kastélyban. A kiállítást - az első napon - 17 órakor Matussné dr. Lendvai Márta, a dunaújvárosi Intercisa Múzeum igazgatója, a kiállítás készítője, valamint Somogyi Balázs polgármester nyitja meg. Ezt követően a kiállítás hétfőtől péntekig 9-18 óra között, míg szombaton 10-12 óra között látogatható. Különösen ajánljuk azoknak, akiknek nem sikerült megnézni ezt az értékes kollekciót Dunaújvárosban.
A Perkáta Online kiemelt figyelmet szentel e kiállításnak, tekintettel arra, hogy az április 30-án ünnepélyes keretek között megnyitott „Perkáta hagyományos népi kultúrája, avagy népművészeti kincsei” c. kiállítás nem kapott súlyának megfelelő publicitást, s érdeklődés hiányában, a napokban, csendben bezárták, holott néhány betévedő turista meglepődve, csodálva nézte meg a ritkaságnak számító gyűjteményt.

Perkáta Online

Egy család titokzatos élete - könyvtári leletekbe csomagolva >>

[ 2011-05-22 ]
Perkátai hagyományok, tárgyi és szellemi kincsek

Perkátai hagyományok, tárgyi és szellemi kincsek Tavaly novemberben számoltunk be arról, hogy a „Perkátáért” Közalapítvány sikeresen pályázott a LEADER keretében. A „Nagyszüleink öröksége” című projekt megvalósítására közel 4 millió Ft-ot kaptak, amelyet hagyományőrző eszközök és ruhák (férfi és női komplett népviseletek) beszerzésére fordítottak. Felhasználva ezeket, elkészítettek egy DVD-t is ugyanilyen címmel. Ezen, az 500 példányban elkészített adathordozón filmre rögzítetett visszaemlékezések, régi és új fényképek, történeti és néprajzi leírások találhatók. Célja a hagyományok őrzésén túl, azok ébrentartása.
Az anyagok összegyűjtésében jelentős szerepet játszottak az alapítvány munkatársai. Ennek eredményeként a DVD mellé készült még egy, a nagyközségre jellemző dolgokat bemutató, főleg fényképekből álló brosúra is.

Perkáta Online

[ 2011-05-21 ]
Idegenben győztünk

Idegenben győztünk Kovács Róbert játékvezető sípszavára kezdődött a mérkőzés. Nem sokáig kellett várni az első gólra, már a 4. percben megszerezte a vezetést a Perkáta SE Szabó Ferenc jóvoltából. Az öröm csak a 7. percig tartott, mert ekkor egyenlített a hazai csapat, Rácz András találatával, sőt a 20. percben, Nagy Béla Zoltán góljával már vezetett a Pentele. 3 perc múlva egyenlített Palóka Csaba, aki újabb gólt szerzett a 43. percben, vezetést szerezve ezzel a Perkáta SE-nek. A II. félidőben, az 56. percben egyenlített Munkácsi Tibor. 4 perc múlva Szabó Ferenc góljával már újra a vendégcsapat vezetett. A 66. percben Reith János állította be a végeredményt. Ezzel a győzelemmel már 45 pontja van a Perkáta SE-nek.

Dunapentele - Perkáta 3-5 (2-3)

Perkáta Online

[ 2011-05-21 ]
Gubicza Anett hibátlan díjugratása

Gubicza AnettMa Gubicza Anett újra Fakos Viki nyergében versenyzett a Fejér megyei Alap község (Arany János Mezőgazdasági Szövetkezet, Tavasz major) akadálypályáján.
Örömmel jelentjük, hogy a Perkáta SE versenyzője B/2 nyitott versenyszámban 19 induló közül a 8. helyen végzett hibátlan lovaglással, csak az időeredménye miatt szorult hátrébb.

Őszintén és szívből gratulálunk a mai eredményhez!

Perkáta Online

[ 2011-05-21 ]
Önkéntes szemétszedési akció Perkátán

Önkéntes szemétszedési akció Perkátán

Ma nyilván azok mentek az utcákra, terekre és erdőkbe a Te szedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció keretén belül, akikre amúgy sem jellemző a szemetelés, az igénytelenség. Perkátán is sok diák, tanár, s civil szervezetek tagjai gyülekeztek az iskolánál délelőtt 9 óra tájékán. Az akció résztvevői abban a hitben indultak szemétszedő körútra, hogy a közterület azé, aki tulajdonaként gondozza és megtiszteli azzal, hogy nem szemétlerakónak használja.

Reméljük, hogy ez az akció nemcsak erre a napra volt érvényes!

Perkáta Online

Tovább a képekhez >>

[ 2011-05-20 ]
Tokodi Nikolett díjugrató is megkezdi az idényt...

Tokodi Nikolett díjugrató is megkezdi az idényt...

A Perkáta Online ma értesült arról, hogy a Perkáta SE harmadik díjugratója is megkezdi az idényt. Jövő héten, szombaton Tokodi Nikolett Maximus nevű lovával, a Székesfehérvár határában lévő Kunos Lovarda pályán próbálja leküzdeni az akadályokat, B/0 nyitott kategóriában.

Sikeres és eredményes versenyzést kívánunk!

Perkáta Online

[ 2011-05-20 ]
Fókuszban a rendszámok

Fókuszban a rendszámok Dunaújvárost és környékét ma ellepték az autóvadászok. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság ugyanis mára szervezte II. Pentele Autóvadász Kupáját, melyre az ország különböző pontjairól érkeztek autóvadászok, köztük rendőrök, bv-sek polgárőrök és közterület-felügyelők egyaránt. Jöttek Dunakesziről, Páhiból, Kecskemétről, Gödről, Szombathelyről, Szigetszentmiklósról, Kalocsáról, Bükkről illetve a fővárosból. Az akcióban természetesen a helyi erők is részt vesznek, így állított ki csapatot a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a Városvédő Polgárőr Egyesülettel közösen, valamint az Adonyi Rendőrőrs az Adonyi Polgárőrséggel együtt. Az egész napos vadászaton összesen tizenkettő csapat pásztázza a járművek rendszámait.

Tovább a teljes cikkhez és a képekhez >>

[ 2011-05-20 ]
Te szedd: önkéntes szemétszedési akció

Te szedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium és az Önkéntes Központ Alapítvány közös szervezésében 500 helyszínnél (illegális hulladéklerakónál) is többet fognak megtisztítani holnap az önkéntesek. Összesen 162 334-en regisztráltak a www. teszedd.hu internetes oldalon május 18-ig.
A Perkáta Online-nak nem sikerült megtudnia, hogy Perkátáról történt-e nevezés.

Perkáta Online

Forrás: Metropol, 2011. május 20., 9. oldal és teszedd.hu

[ 2011-05-20 ]
A 25. forduló következik holnap

A 25. fordulóval folytatódik a III. osztályú labdarúgó-bajnokság Holnap folytatódik a III. osztályú labdarúgó-bajnokság a Turul-Macron csoportban. A Perkáta SE idegenben játszik Dunapentele csapatával. Hazai győzelem esetén pontszámegyenlőség jönne létre, s helyet is cserélne a két csapat a győzelmi arány miatt, mivel a Pentele 39 ponttal rendelkezik, míg az 5. helyen álló Perkátának 42 pontja van. A mérkőzést Kovács Róbert vezeti, segítői Kunstár Péter és ifj. Babai Ferenc lesznek. Ellenőrnek Sári Csabát jelölték ki. A meccs 17 órakor kezdődik.

Perkáta Online

[ 2011-05-19 ]
Nyitott szemmel, avagy láss, ne csak nézz!
2. rész: AZ UTAK ÁLLAPOTA

Nyitott szemmel, avagy láss, ne csak nézz! - 2. rész - AZ UTAK ÁLLAPOTAPerkátán bóklászva, fényképezőgéppel a nyakamban nem a járda, hanem a közút kövezetét vagy a mellette vezető árkokat pásztáztam. A Dunaújváros felöl, a 62. számú. főúton gépkocsival érkezők „leereszkedve” a völgybe, a település főterére, a Szabadság térre érkeznek. Az I. és II. világháborús emlékmű mellett van olyan rész, ahol a régi aszfaltburkolatot ugyan felmarták, de kimaradt az új aszfaltozás, Esős időben itt megállni, kiszállni a gépkocsiból?

Tovább a teljes cikkhez és a képekhez >>

[ 2011-05-19 ]
Levél a pesszimista olvasókhoz

Levél a pesszimista olvasókhozMinden hétköznap, reggeli közben elolvasom az olvasói leveleket. Körülbelül 70 százalékban belefutok a következőkbe: „sajnálattal tapasztalom, mélységesen felháborít”.
Talán én fogom fel túl drámaian, de miért nem tudunk örülni az apróságoknak? Szerintem az élet nem arról szól, hogy örökké bosszankodjunk, vagy személyes sértésként kezeljünk egy-egy negatív élményt. Mindenkinek van gondja vagy az anyagiakkal vagy más személyes ügyeiben, de a problémák megoldásra várnak. Sokan úgy vélik, hogy az embereket nem érdekli más sikerélménye, de talán tévednek. Fontosnak tartom, hogy a boldog pillanatokat is megosszuk, így mások is feltöltődhetnek. Érdemes holnap reggel mosolyogva ébredni, és ha ez az egy nap örömteli volt, már megérte.

Tóth András, Budapest

Forrás: Metropol, 2011. május 19., 15. oldal

[ 2011-05-19 ]
Nemzetközi férfinap

Nemzetközi férfinap 2011Sokszor hallani, főleg márciusban, nőnap környékén a férfiaktól, hogy bezzeg nekünk nincs kitüntetett napunk, minket nem ünnepel, nem köszönt fel senki, csak azért, mert férfiaknak születtünk. Ez azonban tévedés, mert május 19-ét, a mai napot, hivatalosan is a nemzetközi férfinapnak nevezik.

Forrás: www.kkmk.hu

[ 2011-05-18 ]
Mészáros Zsuzsanna: Gyermekkorom emlékei...
ZSÁK ÉS A FOLTJA...

Gyermekkorom emlékei... Zsák és a foltja...1948-ban születtem. 16 éves koromig számítottam gyereknek. Most arról mondok igaz mesét, hogy ez idő tájt hogyan talált zsák a foltjára, kabát a gombjára.
Abban az időben hétköznap mindenki dolgozott. Ki az épülő Sztálinvárosban, ki a „csuportban” (azaz a helyi tsz-ben), ki a „szógaházi” szeszgyárban, az asszonyok, iskolából kimaradt gyerekek a helyi kertészetben, gyümölcsösben, „tyúkászatban”. Vagyis az öregeken kívül mindenkinek volt elfoglaltsága. Nem mintha nekik nem lett volna tennivalójuk... Ők ballagtak a szőlőhegyre, várták haza a teheneket, fegyelmezték a kotlóst ha nem törődött a csibéivel. Vagyis a hét minden napja kemény munkával telt.

Tovább a teljes visszaemlékezéshez >>

[ 2011-05-18 ]
Baleset a Forrás Mezőgazdasági Szövetkezet közelében

Baleset a Forrás Mezőgazdasági Szövetkezet közelében A baleset reggel kilenc órakor történt a 62-es főút 12 + 650 km szelvényben. Egy kisbusz haladt Dunaújváros felől Perkáta irányába. A kisbusz balra szándékozott bekanyarodni egy bekötőútra. Közben azonban egy mögötte haladó nyerges vontató megkezdte az előzését, így a két jármű összeütközött. A balesetet követően a teherautó keresztbe fordulva állt meg az úttesten. A műszaki mentés ideje alatt a rendőrök lezárták a főutat. A baleset során személyi sérülés nem történt. Az útzár 9 óra 35 perckor szűnt meg - fejezte be a Perkáta Online tájékoztatását Németh-Kész Mónika r. százados, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Perkáta Online

[ 2011-05-18 ]
Újra Fakos Viki nyergében...

Újra Fakos Viki nyergében... Örömmel fogadtuk azt a hírt, miszerint újra Fakos Viki lovával versenyez Gubicza Anett. E hét szombatján a Fejér megyei Alap község (Arany János Mezőgazdasági Szövetkezet, Tavasz major) akadálypályája fogadja a díjugratókat. A Perkáta SE versenyzője B/2 nyitott versenyszámban próbálja meg lovával leküzdeni az akadályokat.

Pontosan rá egy hétre, május 28-án, a Székesfehérvár határában lévő Kunos Lovarda pályáján száll nyeregbe Anett. Ekkor viszont A La Pouty /Casper/ lovával fog versenyezni, szintén B/2 nyitott kategóriában.

Sikeres és eredményes versenyzést kívánunk!

Perkáta Online

[ 2011-05-18 ]
Kettesfogat verseny végeredménye

Kettesfogat verseny végeredménye Az elmúlt hétvégén Tolna-Mözsön lezajlott, CAN-B minősítő verseny végeredménye ma jutott a tudomásunkra. A Horváth Árpád-ifj. Horváth Árpád páros 19 induló közül a 13. helyen végzett a kettesfogat B kategóriás versenyen. 131.36 pontot értek el, egy új, március 11-e óta, Bonifác, Pluto Pluto, valamint Favory XXVII.-14 lovakkal hajtott fogattal.

Őszintén gratulálunk az elért eredményhez!

Perkáta Online

[ 2011-05-18 ]
Ma van...

Ma van az internet világnap és a múzeumi világnap...az internet viágnapja:
E napon tartják az internet világnapját az ITU kezdeményezésére, amely a fejlődő és a fejlett országok közötti digitális szakadék felszámolását tekinti fő céljának, hiszen a Föld lakosságának többsége még nem élvezheti a modern telekommunikáció előnyeit, noha napjainkban rohamtempóban terjednek a fejlett távközlési technika eszközei. A világméretű számítógépes hálózat, az internet, amely a különböző rendszerű számítógépek között egy egységes hálózati nyelv segítségével teremt kommunikációt, katonai alkalmazásból került át a polgári életbe az 1980-as évek közepén az Egyesült Államokban. Rövid időn belül tért hódított az üzleti életben, kereskedelemben, intézményekben, iskolákban. Széleskörű szolgáltatásai jelentősen megkönnyíthetik használója munkáját, tájékozódását, s emellett szórakoztató is lehet.

...a múzeumi világnap:
A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977 májusában Moszkvában megtartott XI. konferenciáján határozták el e nap ünneplését. 1978. május 18-án tartották meg először.

Forrás: www.kkmk.hu

[ 2011-05-17 ]
Pusztító vihar lesz szerdán... (tesztgyakorlat)

Pusztító vihar lesz szerdán... (tesztgyakorlat)

A hír igaz, országos katasztrófariasztást ad ki a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2011. május 18-án (szerdán). Tekintettel arra, hogy ez a riasztás csupán próbája egy lehetséges, valós veszély esetén kiadandó közleménynek, nem magyarországi, hanem fiktív helyszínre fog vonatkozni, J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura című műve alapján.
Elsősorban azért alkalmazzuk a Gyűrűk Ura című könyvből, valamint annak filmváltozatából származó földrajzi neveket, mert a magyar ifjúság szinte egésze jól ismeri azokat, így a fiatalok segítségünkre lehetnek szüleik tájékoztatásában. A főigazgatóság szervezésében az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a közszolgálati médiaszolgáltatók - a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió és a Magyar Távirati Iroda -, valamint a TV2 vesznek részt a tesztgyakorlatban. A gyakorlat a médiatörvény rendelkezésein alapul, miszerint a katasztrófavédelem a lakosság tájékoztatása érdekében két órán belül vagy azonnal kihirdetendő közérdekű közleményt ad ki a médiaszolgáltatók útján. A gyakorlat során ennek megfelelően a médiaszolgáltatók tesztelik a törvényben a katasztrófavédelmi szervek részére biztosított kommunikációs csatornákat és valós helyzetet imitáló tesztüzeneteket tesznek közzé. A kommunikációs gyakorlat célja, hogy a lakosság is megismerhesse a katasztrófák esetén történő riasztás és tájékoztatás új formáját. Így jelentősen csökkenthető annak kockázata, hogy például egy hirtelen jött, valódi, pusztító vihar vagy más katasztrófa személyi sérüléseket, komoly anyagi károkat okozzon.

Forrás: www.katasztrofavedelem.hu

[ 2011-05-17 ]
Áramszünet Perkátán

Áramszünet PerkátánA hivatalos honlapon ma (!) jelent meg egy közlemény, hogy áramszünet lesz Perkátán ma és holnap reggel 7 órától délután 4 óráig a 62-es számú főút települést elkerülő szakaszának építési munkálatai miatt. A felhívás felsorolja az érintett utcákat és intézményeket. Sajnos, arra nem tért ki, hogy ezen időszak alatt az internet- és mobilszolgáltatás is szünetelni, illetve akadozni fog, s már nemcsak a felsorolt helyeken, hanem szinte egész Perkátát érintően. Vagy ez véletlen egybeesés volt?
Holnap is erre számíthatunk?

Perkáta Online

[ 2011-05-17 ]
Eurovíziós álverseny

Wolf KatiNem tévedés, „álverseny” zajlott, nem pedig dalverseny! Mi mégis nagy reményekkel, romlatlan naivitással vártuk a végeredményt. Ahogy a siker elmaradni látszott, a tudósító töprengésbe kezdett... A fogadóirodák, a közvélemény-kutatások jó eredményt jósoltak nekünk, és most, íme, csak alamizsnapontokat kapunk. Nem nagyon lehet kiszámítani - így a tudósító -, hogy mit kell hozni egy ilyen versenyre...
És ez a megállapítás már nagyon közel járt a valósághoz. Idézzük inkább pontosan Barabási-Albert László második sikerkönyvét: „A jövő kiszámítható”. Barabási „Behálózva” című könyve még pontosabban útbaigazít, ha azt akarjuk megérteni, milyen végeredményt alakíthat ki egy 42 országból álló szavazótábor, amely történelmi, politikai, etnikai, nyelvi és kulturális alapon, valamint érdekszempontok szerint egymással egy sajátságos hálózatot alkot.
Szóval ne lepődjünk meg, ha az északi országok az északiakra, a déliek a déliekre, a szovjet utódállamok a volt államrészeikre szavaznak, a balkáni népek pedig szintén maguk közül válogatnak. Majdnem természetes, hogy a szláv nyelvcsalád tagjai egymásra szavaznak, és az is, hogy ilyen alapon kaptunk néhány pontot finn testvéreinktől. Mástól viszont nem: mert lélekszámunk alapján kicsiny nép lettünk, és így senki nem keresi a kegyeinket. Kicsiny nép, nagy tehetségekkel, komoly szellemi erővel - ami a többieket arra ösztönzi, hogy ezt elvitassák. Van azonban még egy fontos szempont: egy ilyen esemény kiváló alkalom arra, hogy a vendéglátót alaposan szemügyre vegyék: érdemes-e ott befektetni, tőkét vinni és az olcsó munkaerőt kizsákmányolni.
Az sem baj, ha azon a környéken olaj is van. Így aztán - lehet ugyan kellemes a kaukázusi ország dala -, ennél még csábítóbb, ha arrafelé terjeszkedni jó profittal kecsegtet. De azért van a nyertesnek emberi bölcsessége is. A dalok vonzereje az előadók vonzerejétől is nagyban függ. Mi tagadás: a férfiak a hölgyekre, a hölgyek inkább a férfiakra szavaznak. Ha pedig egy dalt párosan adnak elő, nyitva a kapu mindkét nem előtt. Ezt a trükköt mi is átvehetnénk.

Gottwald Péter, Budapest

Forrás: Metropol, 2011. május 17., 23. oldal

[ 2011-05-17 ]
Távközlési világnap

Puskás Tivadar1968 óta tartják annak emlékére, hogy 1865. május 17-én Párizsban húsz ország képviselői aláírták a Nemzetközi Távközlési Egyesület létrehozásáról szóló alapító okmányt.
E naphoz legjobban Puskás Tivadar neve kapcsolható. Az ő zsenialitása az emberiség kultúrájának megújítására létrehozott alkotása csak Gutenberggel mérhető össze: a Telefonhírmondó, a műsorszórás első megvalósítása volt. Az 1893. február 15-én, a világon először megszólaló Telefonhírmondó volt az első műsorszóró állomás, az első broadcasting. Igaz, hogy a Telefonhírmondóban nem volt kép, igaz, hogy nem volt interaktív, de az élő magyar beszédet, a VOX humanát, az emberi hangot szórta szét az akkori Budapesten, először a világon (és erről szabadalmi papír is van). Az természetes, hogy nem állt meg a fejlődés a XIX. század végén. Az új médium már nem csak szórja a műsort, hanem vissza is szólhatunk benne: az internet nevet kapta... ...de ez már egy másik névhez kapcsolható, nem Puskás Tivadaréhoz.

Forrás: www.kkmk.hu

[ 2011-05-16 ]
Két férfi rabolta ki a postát... (frissítve)

Szabadegyházai rabló

Mint arról a mai napon hírt adtunk, két sí-maszkot viselő férfi fegyverrel kirabolta ma reggel a szabadegyházai postahivatalt.
A széleskörű adatgyűjtéseknek köszönhetően a fejér megyei nyomozóknak sikerült olyan szemtanúkat találni, akik látták a két elkövetőt, amikor már az utcán sí-maszk nélkül voltak. A tanúk elmondása alapján így az egyik elkövetőről grafika készült.
A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 25 év körüli, fehér bőrű, 170 cm magas, normál alkatú, válla széles, kigyúrt.
Társa magasabb, 180-185 cm magas, vékony testalkatú, szintén fehér bőrű szintén 25 év körüli férfi.
Az elkövetéskor mind a ketten fekete ruházatban voltak, és fejükön fekete baseball sapka volt.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, vagy a lopott és körözés alatt álló zöld színű HPZ-844-es forgalmi rendszámú Opel Astra gépkocsi hollétéről tud, amivel az elkövetők a helyszínről menekültek, vagy esetlegesen a bűncselekmény elkövetéséről információval rendelkezik, az hívja a fejér megyei rendőröket a 22/541-600-as telefonszámon, vagy tegyen bejelentést a 107-es és a 112-es segélyhívók bármelyikén!
Kérjük, hogy az elkövetőket vagy a gépkocsit ne kíséreljék meg feltartóztatni, tekintettel arra, hogy az elkövetőknél fegyver van, hanem amennyiben látják őket, jelezzék ezt a rendőrség felé!
- egészítette ki a Perkáta Online-nak küldött korábbi tudósítást Németh-Kész Mónika r. százados, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Két férfi rabolta ki a postát... Szabadegyháza - Postarabláshoz riasztották hétfőn kora reggel a rendőrség állományát Fejér megyében. A riasztás Szabadegyházáról érkezett, ahol kilenc óra előtt nem sokkal két férfi jelent meg a postahivatal előtt, majd az egyikük lövést adott le a bejárati ajtóra. Később további lövések dördültek, szerencsére senki sem sérült...
Hétfőn reggel 08.45 perc körüli időben érkezett jelzés a fegyveres rablásról. A rendelkezésre álló adatok szerint két férfi jelent meg az épület ajtajában. Egyikőjük kilőtte az épület üvegezését, majd a posta ügyfélterébe bementek és a náluk lévő fegyverrel pénzt követeltek.
Hogy követelésüknek nyomatékot adjanak további lövéseket adtak le. A rablás során személyi sérülés nem történt - tudósította a Perkáta Online-t R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A két férfi a rablás során símaszkot viselt. A két fegyveres elkövető a megszerzett pénzzel egy HPZ-844 frsz-ú zöld színű Opel Astrával hagyta el a helyszínt. A rendszámhoz tartozó autó lopott, a rendőrség lezárta a település környékét, ellenőrzik az átmenő forgalmat.
A rendőrség kéri, hogy aki látta az elkövetőkkel menekülő járművet, haladéktalanul értesítse a rendőrség ügyeletét a 107-es, 112-es segélyhívó számok bármelyikén. Az autót ne kíséreljék meg feltartóztatni, tekintettel arra, hogy az elkövetőknél fegyver van - hívta fel a figyelmet befejezésül R. Szabó Ágnes.

Perkáta Online

[ 2011-05-16 ]
Május 16: ezen a napon született Rodolfó...

Május 16: ezen a napon született Rodolfó...és éppen 91 éve avatták szentté Jeanne D'Arcot. Az orleans-i szűznek már 12 évesen látomása volt: Isten arra kérte, hogy szabadítsa fel hazáját az angol uralom alól. Egy beteljesedett jóslat juttatta el a királyi udvar közelébe, ahonnan Orleans ostromához küldték.
Az analfabéta parasztlány kilenc nap alatt feloldotta az ostromot, majd több nagy győzelmet aratott a francia sereg élén, amelyek megfordították a százéves háború kimenetelét. Ám Jeanne fogságba esett és eretnekként máglyán végezte. A történelem posztumusz megkövette Jeanne D'Arcot. A szentszék még akkoriban felülvizsgálta döntését, ártatlannak találta és mártírnak nyilvánította, majd Róma 1909-ben boldoggá, végül 1920-ban szentté avatta.
Rodolfo, a legnagyobb magyar bűvész, ma lenne száz éves. A Józsefváros mélyén született Gács Rezső anyagi okokból csupán négy elemit és négy polgárit végzett, 14 évesen inasnak adták egy úridivat üzletbe. Állítólag egy kínai gyöngyárus inspirálta a bűvészkedésre, aki megtanított neki egy trükköt dunai kavicsokkal. Rodolfó persze később rengeteg kunsztot elsajátított a bűvészet minden területéről, és saját elmondása szerint körülbelül 1000-et bármikor elő tudott volna színpadképesen. Ilyenkor hangzott el szlogenné vált mondata: Figyeljék a kezemet, mert csalok!

Forrás: Klubrádió

[ 2011-05-15 ]
Fölényes győzelem

Fölényes győzelem Ma Kisapostag csapatát fogadta a Perkáta SE. A hazai gólgyártás a 12. percben indult Palóka Csaba jóvoltából. Meg sem álltunk hétig. Klein Attila a 27., három perc múlva Reith János növelte háromra a gólok számát. 5 perccel később Fehér Mihály talált a kapuba. 2 perc sem telt el, s már újabb gólt kaptak a vendégek Klein Attila eredményességének köszönhetően. A 41. percben Klein Attila újabb gólt ért el, végül Szabó Ferenc állította be a félidő eredményét. A második félidőben a 66. percig kellett várni a gólra, ekkor Palóka Csaba talált a kapuba. Ezt követően szépített Kisapostag csapata, Schneider Dávid góljával. 7 percig kellett várni az újabb perkátai gólra, amelyet Palóka Csaba követett el. A 86. percben Reith János, két perc múlva Szabó Ferenc lőtt egy-egy gólt, majd a 90. percben Reith János állította be a végeredményt, aki ezzel már 16 gólos az idei bajnokságban. A hazaiak két sárga lapot (Tomor József, Fehér Mihály) kaptak, míg a vendégek (Farkas István) egyet. A csapat ezzel a győzelemmel a 4-5. helyre lépett előre, ahol holtversenyben, 42 ponttal áll Besnyő csapatával.

Perkáta SE - Kisapostag 12-1 (7-0)

SZÉP VOLT FIÚK! HAJRÁ PERU!

Perkáta Online

[ 2011-05-15 ]
„Belakták” a gyerekek a Delfin teret

„Belakták” a gyerekek a Delfin teret

Néhány napja beszámoltunk arról itt a honlapon, hogy a Zöldfa utca lakói összefogtak és rendbe tették a Delfin teret, valamint a tér környékét. A Zöldfa utcaiak már akkor invitálták a környék gyerekeit focimeccsre, ügyességi játékokra. Nem kellett sokáig várni. A hívó szóra és a pálya látványára jöttek is a gyerekek. Örömmel számolunk most be arról, hogy tegnap birtokba vették a téren kialakított alkalmi focipályát a környék apróságai. Hamarosan itt a nyári szünet, rengeteg szabad idejük lesz a gyerekeknek. Továbbra is bíztatunk mindenkit. Menjenek minél többen a szabadba játszani, bátran vegyék igénybe ezt a biztonságos játszóteret! Higgyék el, jól fogják érezni magukat ott! A képeken látottak alapján legalább is mi ezt gondoljuk.

Perkáta Online

Tovább a képekhez >>

[ 2011-05-15 ]
Beszámoló a maratonról

Beszámoló a maratonról Tolna-Mözsön tegnap a maratonnal folytatódott a verseny. Horváth Árpád-ifj. Horváth Árpád páros a 3 napos verseny második napján 19 induló közül a 15. helyen végzett. Versenyzőink 63.27 pontot értek el. A fogatot Bonifác és Pluto Pluto húzta. Ma az akadályhajtással zárul a B kategóriás országos minősítő verseny.
Őszintén reméljük, hogy a mai versenynapról kedvezőbb hírekkel szolgálhatunk!

Perkáta Online

[ 2011-05-15 ]
Ma van a...

Ma van a család nemzetközi napja és a szlovákiai magyarok emléknapja...család nemzetközi napja:
1994-ben az ENSZ május 15-ét a család nemzetközi napjává nyilvánította. A felhíváshoz Magyarország is csatlakozott. Idén a gyermekvállalás fontossága volt a középpontban. A család az életet meghatározó együttléti forma, jelentősége a XXI. században is igen nagy - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. A családok nemzetközi napja alkalmából szervezett majálison a tárcavezető hangsúlyozta: bár a világ folyamatosan változik, továbbra is szükség van a szerető, törődő családra. (forrás: fn.hu)

...szlovákiai magyarok emléknapja:
1994 februárjában a szlovák parlament magyar képviselő csoportja május 15-ét a szlovákiai magyarok emléknapjává nyilvánította. 1942-ben ezen a napon zajlott le a szavazás a szlovák parlamentben, amelyen Esterházy János egyedüli képviselőként a zsidók kitelepítése ellen szavazott.

Forrás: www.kkmk.hu

[ 2011-05-14 ]
Gyorshír! Gubicza Anett újabb versenyzéséről...

Gubicza AnettMa délután Székesfehérvár határában, a Kunos Lovarda pályáján ült lóra Gubicza Anett. A Perkáta SE versenyzője B/2 nyitott kategóriában indult, A La Pouty (Casper) lova nyergében. A 34 induló közül tizenkettedikként próbálta leküzdeni az akadályokat. Az erős mezőnyben a kevés, mindössze 4 hibapont ellenére a 21. helyet érte el.
Bízunk abban, hogy Anett hamarosan Fakos Viki nyergében folytathatja a díjugratást.

Gratulálunk a mai lovagláshoz!

Perkáta Online

[ 2011-05-14 ]
„Olyan, mint egy terepjáró” - az ország utolsó lovas postása

„Olyan, mint egy terepjáró” - az ország utolsó lovas postása Egy Kati nevű tízéves lóval jár az ország utolsó lovas postása a Bács-Kiskun megyei Gátér külterületein. Kulik István lova a területre jellemző vízátfolyásokon is könnyedén áthúzza a Magyar Posta kordéját. A lóra a posta átalányt fizet, gazdája télen sokszor lóháton viszi ki a leveleket, mivel az ajánlott küldemények egy napot sem késhetnek. Az [origo] végigkísérte a postás és a ló egy napját.

Tovább a teljes cikkhez >>

[ 2011-05-13 ]
GYORSHÍR!
Megkezdték a fogathajtók is a versenyzést...

Gyorshír! Megkezdték a fogathajtók is a versenyzést... A mai napon fogathajtóink is, Horváth Árpád-ifj. Horváth Árpád (apa és fia), megkezdték a versenyzést Tolna-Mözsön. A 3 napos versenyen egy új, március 11-e óta hajtott fogattal indultak. A rövid együttlét ellenére hozták azt az eredményt, mint a tavalyi fogattal. Ma a díjhajtás volt napirenden. Ebben a számban 59 pontot értek el versenyzőink. Ezzel az eredménnyel a 22 versenyző közül a 7. helyen állnak. Mindössze 5 ponttal vannak lemaradva az első helyezettől. Az első verseny, első napja kitűnően sikerült! Reméljük, a holnapi maratonról és a holnaputáni akadályhajtásról is hasonló eredményekről számolhatunk be! A mai teljesítmény alapján a lehető legjobb kilátása van fogathajtóinknak, illetve a fogatnak. Természetesen voltak hibák, melyekből tanultak hajtóink, és a következő versenyig ezeket lehet csiszolni, mely két hét múlva lesz Gerjenben.

ŐSZINTÉN ÉS SZÍVBŐL GRATULÁLUNK AZ ELSŐNAPI EREDMÉNYHEZ!

Perkáta Online

[ 2011-05-13 ]
Fogorvosi közlemény

Fogorvosi közlemény Tisztelt Pácienseim!

Május 17-én (kedden) és május 18-án (szerdán) áramszünet lesz a fogorvosi rendelőben, ezért mindkét napon csak ezt követően, előreláthatólag 16:00 és 18:00 óra között fogok rendelni.

Megértésüket köszönöm!

Dr. Török Katalin fogorvos

[ 2011-05-13 ]
A 24. forduló következik a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban

A 24. forduló következik a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokságban A Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Megyei Igazgatósága honlapján található információk szerint a Turul-Macron csoportban holnap egy, majd vasárnap hat mérkőzéssel folytatódik a bajnokság. A 24. fordulóban, a 6. helyen álló Perkáta SE otthonában fogadja az utolsóelőtti Kisapostag csapatát. A két csapat között 31 pont a különbség, de tudjuk jól, hogy ez nem jelent semmit a mérkőzés kimenetelére vonatkozóan, látva az elmúlt hetek meccseit. A vasárnap 17 órakor kezdődő mérkőzés játékvezetője Horváth II. József, míg két asszisztense Őri Attila és Vitéz László, az ellenőre Pamminger Ede lesz.
HAJRÁ PERU!

Perkáta Online

[ 2011-05-13 ]
Orvosi közlemény

Orvosi, fogorvosi rendelők, védőnői szolgálat Perkáta

Tisztelt Betegeink!

A háziorvosi praxisok működőképességének fenntarthatósága végett 2011. június 01-től kénytelenek vagyunk olyan (OEP által nem finanszírozott) szolgáltatásokat térítéskötelessé tenni (pl. vérvétel, szakvélemények kiadása, más eü.-i szolgáltatók által kért vizsgálatok), melyeket éveken keresztül ingyenesen, finanszírozás nélkül végeztünk.
A térítési díjak kialakításánál figyelembe vettük az ajánlásokat, illetve a törvényi rendelkezéseket, de természetesen a lakosság anyagi helyzetét is. Így számos tételnél jóval az ajánlások alatt alakítottuk ki árainkat. A díjtételeket külön táblázatba foglalva olvashatják.
Kérjük szíves megértésüket!

Dr. Szűcs Mihály
háziorvos
Dr. Kormos Zoltán
háziorvos

Tovább a díjtételekhez >>

[ 2011-05-13 ]
Az egészség és biztonság nemzetközi napja a bányaiparban

Az egészség és biztonság nemzetközi napja a bányaiparban 1993-ban a Nemzetközi Bányász Szövetség 47., Budapesten megtartott kongresszusa e napot az egészség és biztonság nemzetközi napjává nyilvánította. A megemlékezés aktualitását az adta, hogy a bányászatban világszerte évente mintegy 15 ezerre tehető a hivatalosan közölt halálos áldozatok száma, de ennek valójában a kétszereséről van szó.
Az elavult biztonsági technika, a karbantartás hiányosságai és a gyenge munkafegyelem miatt a kínai, orosz és ukrán bányászokat éri leggyakrabban baleset.

Forrás: monitormagazin.hu

[ 2011-05-12 ]
Nyitott szemmel, avagy láss, ne csak nézz!
1. rész: FALUHÁZ ÉS KÖRNYÉKE

Nyitott szemmel, avagy láss, ne csak nézz! - 1. rész - FALUHÁZ ÉS KÖRNYÉKE A faluház jól látható a nagyközséget átszelő 62. számú főútról. Ahogy gépkocsival áthaladtam a Szabadság téren egy régi korszakot idéző, megfelelő állagúnak tűnő épületet pillantottam meg, amelyben korábban a mozi működött. Ahogy kiszálltam az autóból és közelebb sétáltam hozzá, már másképpen láttam az épület helyzetét. Honnan is kezdjem?

Tovább a teljes cikkhez és a képekhez >>

[ 2011-05-12 ]
2011. évi Ministráns Kupa

2011. évi Ministráns Kupa PerkátaA kormany.hu portálon olvasható, hogy az SPO-SE 11/A/094. sz. pályázat keretében, az igényelt 3 millió Ft helyett mindössze 1 millió Ft-ot biztosítottak a 2011. évi Ministráns Kupa kispályás labdarúgó torna megrendezésére, amelyre május 14-én, Perkátán kerül sor, a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szövetsége szervezésében. Ennek keretében a játékosoknak most nem az oltár mellett kell bizonyítaniuk, hanem a focipályán.
Reméljük, hogy a perkátai fiatalok a hazai pálya előnyét kihasználva, eredményesen helytállnak e sporteseményen!

Perkáta Online

[ 2011-05-12 ]
Rendőrnap gyerekeknek

Rendőrnap gyerekeknekA Fejér-megyei Rendőr-főkapitányság bűn- és baleset-megelőzési gyermeknapot rendez 2011. május 19-én 9-18 óra között Székesfehérváron, a Bregyó közi Sportcentrumban.

A rendőrség munkatársai különböző programokkal (KRESZ-teszt, bűnmegelőzési totó, nyomrögzítés, motoros és biztonságiöv szimulátor, stb.), kiállításokkal, bemutatókkal szeretettel várják az óvodásokat és a kisiskolásokat, valamint kísérőiket, szüleiket.

Részletes programhoz >>

[ 2011-05-12 ]
Ápolónők világnapja

Ápolónők világnapja - Florence Nightingale1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő. Ő dolgozta ki a modern ápolási elveket és neki köszönhető, hogy megbecsült hivatássá vált az ápolónői munka. A jómódú családból származó Florence-t hiába próbálták szülei a "rangjának megfelelő" életre nevelni. A lány nem akart férjhez menni, szociális problémák iránt érdeklődött, rendszeresen látogatta a környékbeli családok betegeit, és bejárt a kórházakba. Később elvégzett egy három hónapos nővértanfolyamot, tanulmányozta a különböző kórházak ápolási szokásait, és 1853-ban kinevezték a Hospital for Invalid Gentlewomen főfelügyelőjének. Ott megvalósította elképzeléseit, ami mellett cikkeket, tanulmányokat írt az ápolónői munka és a kórházi környezet megreformálása érdekében.
Hamarosan Sidney Herbert hadügyminiszter felkérte, hogy vegyen részt a krími háború angol katonai kórházainak munkájában. Florence Nightingale 28 ápolónővel érkezett, és a szigorú higiéniai szabályok, valamint a jobb ellátás eredményeként a katonai kórházakban drámaian csökkent a halálozási arány. Munkássága elismeréseként 1883-ban Viktória királynő a „Royal Red Cross”-szal tüntette ki, 1907-ben pedig - első nőként - megkapta az „Order of Merit” (angol becsületrend) érdemrendet.
Magyarországon 1982 óta ünnepeljük Florence Nightingale születésnapját.

Forrás: kulturport.hu

[ 2011-05-11 ]
Köszönetnyilvánítás

Köszönetnyilvánítás A Kistérségi Kapocs ingyenes információs és hirdetési havilap idei márciusi számában felhívást jelentetett meg a Perkáta Online „Perkáta és térségével összefüggő hírek, infók, adatok a világhálón” címmel. Az alternatív honlap ily' módon történő beharangozása eredményesnek bizonyult, mert jelentősen megszaporodott a szerkesztőségbe érkező levelek száma. Meglepődtünk azon, hogy Perkátán, ebben a mezőföldi nagyközségben milyen sokan szeretnek írni, fényképezni. A kistérség más településeiről (pl. Adony, Besnyő, Iváncsa, Kulcs, Rácalmás) is kaptunk / kapunk leveleket. A helyi programok, egyesületi felhívások, pályázatok, civil szervezetek általi rendezvények propagálására kérnek minket, aminek mi nagyon szívesen teszünk eleget.

Új ötleteket is kapunk. Így indult el tegnap a „Követendő példa...” című pozitív jelenségeket, eseteket bemutató, reményeink szerint a sorozattá váló blokk. Terveink között szerepel a hamarosan honlapra kerülő „Nyitott szemmel, avagy láss, ne csak nézz!” című oknyomozó sorozatunk. Mészáros Zsuzsanna nosztalgikus írásai talán másokban is felszínre hoznak rég elfelejtettnek hitt emlékeket, amit másokkal is szívesen megosztanának. Lehet csatlakozni! Érkezett már külföldről, Svédországból is jobbító szándékú észrevétel. Így lettünk alternatív honlap. A látogatói statisztikák elemzésekor érzékeljük, hogy nagyon sok, vélhetően Perkátáról külföldre elszármazott polgár is olvassa, nézegeti a Perkáta Online oldalait, amire nagyon büszkék vagyunk.

A beérkezett cikk-tervezetek olvasásakor bizony csodálkoztunk azon, milyen jól látják az emberek a helyi gondokat, s azokat milyen jól meg is tudják fogalmazni. Többször bizony racionális megoldást is javasolnak a problémák megoldására.

Ezúton is hálásan köszönjük a külsős MUNKATÁRSAK, SZERZŐK munkáját! Kérjük, ne hagyják abba az írást, járjanak továbbra is nyitott szemmel!

Befejezésként kérjük azokat a leendő szerzőtársainkat, akik eddig még nem ragadtak tollat, billentyűzetet, de úgy érzik, hogy lakozik egy kis írói hajlam a lelkükben, azok ne kíméljenek minket! Attól válik igazán perkátaivá ez a honlap, ha tényleg az itt élő emberek, örömeiről, gondjairól, élményeiről szól.

Osszák meg a véleményüket, tapasztalatukat a honlapot olvasó emberekkel! Mi továbbra is nagy örömmel fogadjuk újabb szerzőtársak jelentkezését!

Perkáta Online

[ 2011-05-11 ]
Már 90 ezren csatlakoztak az önkéntes szemétszedéshez

Te szedd! Önkéntesen a tiszta MagyarországértOrszágos, önkéntes lakossági szemétgyűjtő akciót szerveznek május 21-én, szombaton; a Te szedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért elnevezésű kezdeményezéshez már több mint 90 ezren csatlakoztak. Az esemény miskolci sajtótájékoztatóján Vért András, a Vidékfejlesztési Minisztérium kommunikációs tanácsadója kedden azt mondta: hatalmas a feladat, hiszen a hulladéklerakóknak és -kezelőknek ezen az egy napon kell befogadniuk és ártalmatlanítaniuk az összeszedett szemetet. Ennek a költségvonzata is tetemes, tehát az akciónak már önmagában is nagy a sikere, mivel az országban működő 71 lerakó is a feladat mellé állt. Emlékeztetett arra, hogy 2011 az Önkéntesség Európai Éve. Ebből az alkalomból szervezték a nagyszabású, önkéntes hulladékgyűjtési akciót. Kitért arra, hogy május 21-én az egész országot mozgósítani kívánják, önkéntesek, baráti társaságok, lakóközösségek, civil szervezetek, iskolák, önkormányzatok és vállalatok sokaságának bevonásával. Hangsúlyozta: azért kérte a vízügyi igazgatóságokat a koordináló szerepre - a rendkívüli nehéz, árvíz utáni helyzetek ellenére is -, mert ők azok, akik a legnagyobb infrastruktúrával rendelkeznek.

MTI

[ 2011-05-10 ]
Követendő példa...

Követendő példa...A Zöldfa utca lakói összefogtak és rendbe tették a falu egyik közterületét, a Delfin tér, a patak és a híd környékét. Mi, a Zöldfa utca lakói, itt élünk. Mi nézzük nap, mint nap ezt a környéket, a mi gyerekeink játszanak ezen a területen. Mi felnőttek is felelősek vagyunk a környezetünkért. Nem kellett hozzá pályázat, nem kellett hozzá sok-sok pénz, csak egy hívó szó, egy kis érző szív, egy kis perkátai virtus, és persze a felnőtteknek egy-két üveg sör. Amiért megdolgoztunk, arra vigyázni is fogunk. Felnőttek, gyerekek egyaránt.
A másik utcák gyerekeit is szeretettel fogadjuk egy focimeccsre, ügyességi játékokra. Senkit sem küldünk el. A közeli erdőből lehet hozni száraz fát, ivóvizet lehet hozni a közkútról, a villanyt ingyen biztosítjuk.
Szívből ajánljuk családoknak is ezt a helyet egy jó bográcsolásra!

Laki Ferenc, a Zöldfa utca lakói nevében

További képek >>

[ 2011-05-10 ]
Mészáros Zsuzsanna: Gyermekkorom emlékei...
IGAZ MESE A TAKARÉKOSSÁGRÓL

Gyermekkorom emlékei... Igaz mese a takarékosságrólAz én gyermekkoromban a lom, a szemét ismeretlen fogalom volt. A konyhai zöldséghulladékot megették a tyúkok, a kacsák. Az ételmaradék a malacoké volt, a csont meg a száraz kenyér a Sajót illette. A macskának meg már csak az egér maradt a padláson.
Felhasználatlan papírhulladék sem maradt a háznál. A selyempapír, cukros, vagy lisztes zacskó kisimítva élére hajtva várokozott a konyhaasztal fiókjában vetőmag raktározására, csomagolásra, egyéb újrafelhasználásra. A kartondobozba a kiskacsák, kiscsirkék költöztek, utána gyújtósként a kályhába került. Az újságot a padláson gyűjtöttük madzaggal szépen összekötve.

Tovább a teljes visszaemlékezéshez >>

[ 2011-05-10 ]
Pályázati lehetőségek

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő EgyesületA Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület megküldte tájékoztatóját, amelyben az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett pályázatokra, pályázási lehetőségekre hívja fel a figyelmet. Ezek között szerepelnek vállalkozásfejlesztésre; falusi szálláshely fejlesztésére és kapcsolódó turisztikai szolgáltatások kialakítására; közösségi célú fejlesztésekre (pl. szabadidős, kulturális, sport, civil szervezetek, rendezvények, képzések, térségen belüli együttműködések); művelődési házak külső felújítására, helyi piacok kialakítására, egyházi épületek felújítására, parkosításra - sétányok kialakítására, stb. kiírt pályázatok.

Reméljük, Perkáta vezetése is él a lehetőségekkel, s eredményesen fog pályázni!

Perkáta Online

További információk >>

[ 2011-05-10 ]
OVI-ZSARU képzés

OVI-ZSARU képzés Székesfehérvár - A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által 2007. novemberében indított Ovi-Zsaru programhoz Fejér megyéből eddig 54 óvoda csatlakozott. Rosszcsont Ricsi és Rendőr Robi - az óvodások bűnmegelőzésre neveléséhez használt két báb - a tavalyi évben felkeltette az ORFK vezetésének érdeklődését is, és a program országos méretűvé nőtte ki magát.
Dr. Vörös Ferencné r. alezredes, a Bűnmegelőzési Osztály kiemelt főelőadója - aki a képen látható két figura és az ehhez kapcsolódó program kitalálója - 2011. május 11-én (szerdán) 10.00 órakor újabb tájékoztatót tart azon Fejér megyei óvodák képviselőinek, akik eddig még nem csatlakoztak a programhoz.
A holnapi tájékoztatóra és képzésre a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság tantermében kerül sor. A regisztrációs lapok alapján mintegy tucat óvoda jelezte részvételi szándékát.

Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálat

[ 2011-05-10 ]
Mentők napja

Mentők napja1887. május 10-én alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület Kresz Géza fővárosi kerületi orvos kezdeményezésére. A mentés ügye 1948-ig a társadalmi egyesületek kezében maradt, akkor jött létre az Országos Mentőszolgálat és az által a mentés állami feladattá vált. Napjainkban az Országos Mentőszolgálat irányítja a különböző mentőszervezetek működését, szakembereket képez, valamint országszerte oktatja az oxyológiát, azaz a mentéstant. Május 10-ét a szolgálat születésnapjává nyilvánították. Ezen a napon kitüntetéseket, pénzjutalmakat adnak át az életmentésben élenjáró orvosoknak, mentősöknek, egészségügyi dolgozóknak.

Forrás: www.kkmk.hu

[ 2011-05-09 ]
Nyitott szemmel, avagy láss, ne csak nézz!

Nyitott szemmel, avagy láss, ne csak nézz!A fenti címmel gyakrabban lehet majd találkozni az alternatív honlapon. Elhatároztuk, hogy tájékoztatjuk a nagyközség lakosságát olyan visszásságokról és hiányosságokról, amelyek megelőzhetők lettek volna egy kicsit nagyobb odafigyeléssel. Csak is olyan helyzetekről kívánunk szólni, amelyek mindenki számára egyértelműen beazonosíthatók, bizonyíthatók (pl. fényképpel).
Reméljük, hogy sorozatunk hamarosan okafogyottá válik, mert ez azt jelentené, hogy nincs miről írnunk, azaz minden rendben van Perkátán!

Perkáta Online

[ 2011-05-09 ]
Igenis szükség van ránk!

Igenis szükség van ránk! Egyre több kortársunk számára ismerős a jelenség, hogy a negyvenesek generációját egész egyszerűen áthúzzák a trashbe. A fejvadászok bevallása szerint sokszor már el sem olvassák a pályázatot, ha a jelentkező 36 fölött van. Sokan hónapok óta próbálunk elhelyezkedni, megtörténik, hogy értetlenül nézik szakmai önéletrajzunkat: mit akar ez tőlünk? Mit, mit... munkát, pénzt, kenyeret.
Nem akarunk beletörődni abba, hogy többé nincs szükség ránk, hogy kipörögtünk az értéket teremtő rétegből, hogy nem kell mindaz a tudás és tapasztalat, amelyet fél életünk során magunkra szedtünk. Még hátra van a másik fél életünk, szépek vagyunk, okosak és jók, ráadásul sokunknak még gyerekeket kell eltartanunk, emellett már szüleinket is támogatjuk, kivétel ez alól az, akit szülei támogatnak szorult helyzetében.
Lehet otthon siránkozni, nyalogatni az egyre mélyülő sebet, és várni, hogy majd az állam vagy valaki megment minket: nem fog. Ideje összefognunk, hogy a szemétre dobott generációnk kivívhassa méltó helyét a társadalomban. Ezért a címben szereplő néven létrehoztunk egy csoportot is a Facebookon.
Sokan és sokfélék vagyunk, és lehet, hogy csak a szánkat jártatjuk, de az is megtörténhet, hogy összeáll egy ütőképes csapat, amely kreatív módon képes érvényesíteni az érdekeit. Emlékeztek az Alul semmi című filmre? Nos, ez is valami ilyesmi: a seggünk kilóghat a gatyából, de ami a fejünkben van, el nem vehetik tőlünk. És az alapján, ami a fejünkben van, igenis szükség van ránk!

M. I., Budapest

Forrás: Metropol, 2011. május 9., 15. oldal

[ 2011-05-09 ]
Az Európai Unió ünnepe

Az Európai Unió ünnepe1950. május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter javaslatot tett az első és második világháborúban egymás ellen harcoló európai országoknak, hogy szén- és acéltermelésüket vonják közös irányítás alá. Francia- és Németországon kívül Belgium, Hollandia, Luxemburg és Olaszország válaszolt a felhívásra, és 1951 áprilisában aláírták az első Szén és Acélközösséget létrehozó Párizsi Szerződést, amit az európai integráció első lépcsőjeként szoktak emlegetni. 1985 óta az Európai Unió minden országában május 9-én ünneplik az Európa napot.

Forrás: www.kkmk.hu

[ 2011-05-09 ]
Tiszta vizet a Dunába! - rajz- és fotópályázat

Tiszta vizet a Dunába! - rajz- és fotópályázatÖrömmel tájékoztatjuk a honlap Olvasóit, hogy idén is megszervezésre kerül az Adonyi kistérségi Duna-nap, 2011. július 2-án szombaton. A részletekről hamarosan bővebb tájékoztatással szolgálunk.
Előtte viszont „Tiszta vizet a Dunába!” címmel meghirdetésre kerül egy rajz- és fotópályázatot, melynek célja a környezet- és természetvédelemre való felhívás. Kérjük, ezt az információt adja tovább ismerőseinek, hogy minél többen értesüljenek a pályázatról!
Eredményhirdetés: 2011. július 2-án, délután az Adonyi kistérségi Duna-nap keretében. A kiállítás képei megtekinthető lesznek a www.adonyievezos.hu honlapon, illetve a Duna-napon.

További információk >>

[ 2011-05-08 ]
Szenzációs eredmények (képekkel frissítve)

A győztesek (balról jobbra): Horváth Fanni, Frida, Kukucska Fanni, Orbán Brigitta

A győztesek (balról jobbra): Horváth Fanni, Frida, Kukucska Fanni, Orbán Brigitta

A mai napon, Ráckevén, a fedeles lovardában, a KORAX Kupa keretében a gyerekversenyzők is nyeregbe szálltak, hogy megmérettessék magukat. Az ügyességi versenyek során nem is akármilyen eredményt értek el! A Perkáta SE két versenyzője háromszor állhatott fel a dobogó legfelső fokára, ezen kívül egy negyedik helyet is begyűjtöttek.

Horváth Fanni mind a Biotop ügyességi nehéz STÍLUS (15-18 év közötti korosztály), mind a Biotop ügyességi nehéz nyílt kategóriában első helyen végzett. Míg Kukucska Fanni a Biotop ügyességi könnyű STÍLUS (12 éves korig) kategóriában, 7.4 stílusponttal szintén első helyezett lett, a Biotop ügyességi könnyű nyílt kategóriában - egy verőhibával - a 4. helyen végzett. Mindketten Fridával versenyeztek.

Őszintén és szívből gratulálunk a szép eredményekhez a versenyzőknek, valamint az őket felkészítő Orbán Brigittának! Csak így tovább!

Perkáta Online

Tovább a képekhez >>

[ 2011-05-08 ]
Gólözön Szabadegyházán

Gólözön SzabadegyházánMa Szabadegyházára látogattak a Perkáta SE labdarúgói. Szűcs László játékvezető sípszavára (Szabó Attila és Dezső Viktor asszisztenciájával) kezdődött meg az összecsapás. Németh Tamás már a 10. percben megszerezte a vezetést a hazai csapatnak, majd a 22. percben Horváth Tamás növelte a különbséget. A 42. percben szépített Pavlicsek Bence, de erre a gólra gyorsan, 3 perc múlva Horváth Tamás válaszolt. Ezzel az eredménnyel zárult a félidő. A II. félidőben a 67. percig kellett várni a következő gólra, Reith János csökkentette a Perkáta SE hátrányát, erre azonnal Németh Tamás válaszolt. Majd a 74. percben kiállították a hazai csapat játékosát, Rédl Józsefet. Ettől kezdve főlénybe került a vendégcsapat, amelynek eredményeként Reith János szerzett újabb gólt a 79. percben, majd 10 perc múlva Klein Attila állította be a végeredményt. A mérkőzés végén még Káplár Attilát is kiállította a játékvezető. A statisztikához tartozik még, hogy négy sárga lapot kapott a Perkáta SE, míg a hazai csapat kettőt. Ezzel a döntetlennel a 6. helyre csúszott vissza a Perkáta SE.
HAJRÁ PERU!

Szabadegyháza II. - Perkáta SE 4-4 (3-1)

Perkáta Online

[ 2011-05-07 ]
Díjugratás egy hét múlva

Díjugratás egy hét múlvaSzékesfehérvár határában, a Kunos Lovarda pályáján május 14-én folytatódik a díjugratók versengése. Ezen a megmérettetésen Gubicza Anett, a Perkáta SE versenyzője B/2 nyitott kategóriában indul, A La Pouty (Casper) lovával próbál helytállni.

Eredményes versenyzést kívánunk!

Perkáta Online

[ 2011-05-07 ]
Folytatódik a megyei labdarúgó-bajnokság

Folytatódik a megyei labdarúgó-bajnokságMa a 23. fordulóval folytatódik a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság. A Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség honlapján olvasható, hogy a Turul-Macron csoportban a Perkáta SE vasárnap a Szabadegyháza II. otthonába látogat. A vendéglátó csapat - egy mérkőzéssel kevesebbet játszva - 28 pontjával a 9. helyen, míg az ellenfele 10 ponttal többet szerezve az 5. helyen „tanyázik”. A 17 órakor kezdődő mérkőzésen a papírforma szerint a Perkáta SE csapatának simán nyernie illik, az idegen pálya ellenére. HAJRÁ PERU!

Perkáta Online

[ 2011-05-06 ]
Kétszer fizet, aki egyszer ás

Kétszer fizet, aki egyszer ás Dörgedelmes levelet küldött március végén a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Fellegi Tamás fejlesztési miniszternek és Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek, felpanaszolva azokat a problémákat, amiket az okozott, hogy a megyei múzeumok olyan feltételeket szabnak, melyek következtében a NIF számos helyen nem tud szerződést kötni. Csúszhatnak az útépítések.

Tovább a teljes cikkhez >>

[ 2011-05-06 ]
Pincében és padláson termesztették a vadkendert

Pincében és padláson termesztették a vadkendert Dunaújváros, Rácalmás, Kulcs - Három kábítószer-terjesztő férfivel szemben indult csütörtökön büntetőeljárás a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon. A rendőrök egyszerre három helyszínen is házkutatást tartottak tegnap. Összesen 96 tő vadkendert találtak. A gyanúsítottak bűnügyi őrizetben vannak.

Egy 38 éves dunaújvárosi, egy 39 éves rácalmási és egy 46 éves dunaújvárosi férfit gyanúsítanak a dunaújvárosi rendőrök kábítószer-termesztéssel. Tegnap egyszerre három helyszínen tartottak házkutatást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. A három férfi dunaújvárosi, rácalmási és kulcsi lakásán is találtak cserepekben vadkendert, valamint az azok termesztéséhez szükséges berendezéseket, illetve már szárított növényi származékokat is. A rendőrök összesen 96 tő vadkendert foglaltak le és több gramm szárított növényt.
Azokat szakértői vizsgálatnak vetik alá a hatóanyag-tartalom megállapítása végett.
A három férfi mindegyikét még a tegnapi napon gyanúsítottként hallgatták ki a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon. Hármuk közül csak ketten tettek vallomást. Ők is csak a kábítószer-fogyasztással kapcsolatban.
Jelenleg mind a három gyanúsított bűnügyi őrizetben van. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság kezdeményezi mindegyikük előzetes letartóztatását - fejezte be a Perkáta Online tájékoztatását Németh-Kész Mónika r. szds., a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Perkáta Online

[ 2011-05-06 ]
Átadták Székesfehérvár Megyei Jogú Város díjait...

Átadták Székesfehérvár Megyei Jogú Város díjait...

A város csütörtöki közgyűlésén adták át a testület által alapított Év Rendőre díjakat. A testület soraiban foglalt helyet a megye rendőrfőkapitánya dr. Simon László rendőr dandártábornok és dr. Csizek Tibor rendőr ezredes a Székesfehérvári Rendőrkapitányság vezetője.
Az idei év díjazottjai Papi Koppány rendőr főhadnagy, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Életvédelmi Alosztály csoportvezetője, valamint Beniczky Melinda rendőr százados az Igazgatásrendészeti Osztály kiemelt szabálysértési előadója a testületi ülésen vette át Cser-Palkovics Andrástól a város polgármesterétől a megtisztelő elismerést - fejezte be a Perkáta Online tájékoztatását R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A fenti képet az önkormányzat készítette.

Perkáta Online

[ 2011-05-06 ]
Kis kockákra vagdosták Viktória királynőt

Kis kockákra vagdosták Viktória királynőtMájus 6-a van. 1840-ben ezen a napon jó néhány brit azzal volt elfoglalva, hogy ollóval vagdosta ki a királynő portréját. Azonban nem valami tömeges pszichózisról vagy nemzeti társasjátékról volt szó, csupán arról, hogy május 6-án kezdték el használni az első postabélyeget, aminek még nem voltak perforáltak a szélei, így le kellett vágni a bélyegívről.
Ez volt a világ első bélyege, így Anglia elnyerte a jogot, hogy az általa kiadott bélyegekre nem kell ráírnia az ország nevét, elég az épp hatalmon lévő uralkodó arcképét - akár csak jelzésszerűen feltüntetni. A Black Penny nem túl meglepő módon egy pennyt ért és fekete volt: az ifjú Viktória királynőt ábrázolta sötét háttérrel.

Tovább a teljes cikkhez >>

[ 2011-05-05 ]
Burkolatjavítások indultak Fejér megyében

Burkolatjavítások indultak Fejér megyébenA Magyar Közút Nonprofit Zrt. honlapján tette közzé, hogy Fejér megye közútjain is megkezdte a tavaszi burkolat-felújítási munkálatokat. Közbeszerzési eljárás lefolytatását követően a nyertes kivitelező több szakaszon, összesen mintegy 19,5 km hosszon, több mint 66.768 m2 érintett felületen kezdte el a lokális javításokat, amelyeknek költsége közel nettó 550 mFt.
A munkaterületek forgalomkorlátozása a napokban folyamatosan hatályba lép. Az átkelési szakaszokon 30 km-es, külső szakaszokon 60, illetve 40 km/órás sebességkorlátozás kerül bevezetésre. A kivitelezési feladatokat félpályás lezárás mellet, jelzőőrös, illetve jelzőlámpás forgalomirányítás mellett végzik.
A következő három hétben az alábbi helyeken kell számítani forgalomkorlátozásra útjavítási munkálatok végzése miatt:

A főutakon:

  • 1-es számú főút Bicske;
  • 7-es számú főút Székesfehérvár-Polgárdi;
  • 8-as számú főút Székesfehérvár;
  • 61-es számú főúton Előszállás-Cece;
  • 62-es számú főúton Perkáta-Seregélyes;
  • 63-as Számú főúton Vajta-Sárbogárd-Aba;
  • 64-es számú főúton Igar-Enying;
  • 81-es számú főút Felsődobos;
  • 811-es számú Székesfehérvár-Vértesacsa-Felcsút térségében.

A mellékutakon:

  • Bicske belterületén;
  • Bicske-Nagyegyháza összekötő úton;
  • Baracska-Vál-Alcsútdoboz összekötő úton.

A Magyar Közút kéri a kihelyezett jelzések, sebességkorlátozások figyelembevételét, betartását, valamint a lakosság türelmét és megértését!

Forrás: http://internet.kozut.hu/sajtoszoba/

[ 2011-05-05 ]
Ma van az...

Esélyegyenlőség nap és Európa nap...esélyegyenlőség napja:
A Független Életért elnevezésű nemzetközi szervezet felhívása nyomán 1992-ben rendezték meg először Magyarországon, május 5-én a mozgássérült emberek figyelemfelhívó napját az esélyegyenlőségért.

...Európa nap:
Az 1949-ben május 5-én Londonban megalakult Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 1964-ben elhatározta, hogy e napot minden évben Európa napjaként ünneplik.

Forrás: www.kkmk.hu

[ 2011-05-04 ]
Ügyességi verseny: megkezdik a gyerekek is

Kukucska Fanni, Perkáta SEÁprilis 17-i beharangozónkkal összhangban, a megtörtént nevezések (www.gyereklovasverseny.com) alapján megerősítjük, hogy május 8-án, Ráckevén nyeregbe szállnak a Perkáta SE gyermekversenyzői is. A KORAX Kupa keretében Kukucska Fanni két, a Biotop ügyességi könnyű (12 éves korig) és a Biotop ügyességi könnyű nyílt kategóriákban indul.
Horváth Fanni pedig szintén kettő, a Biotop ügyességi nehéz (15-18 év közötti korosztály) és a Biotop ügyességi nehéz nyílt kategóriákban teszi magát próbára. Mindketten Fridával versenyeznek, felkészítőjük Orbán Brigitta lovasoktató.

Eredményes versenyzést kívánunk mindkettőjüknek!

A képen Kukucska Fanni, a Perkáta SE versenyzője látható.

Perkáta Online

[ 2011-05-04 ]
Önvallomás a lovaglásról

Kukucska Fanni és Frida lova

2004-ben, 4 évesen kezdtem el lovagolni. Az első lovam egy shetlandi póni, Tündér volt. Vele és rajta megtanultam a lovaglás alapjait. 2007-ben, Frida nevű lovon folytattam a lovaglást. Frida az edzőm lova és 19 éves. 2009-ben vele kezdtem el a versenyzést is. A Gyermek- és Pónilovasok Országos Szövetségénél versenyzem ügyességi kategóriában. A versenyeken kezdőként indultam, és a stílus versenyszámban már több első helyezést is elértem.

Az Országos Bajnokságon, ahol 42 versenyző indult, a 10. hely volt a legjobb eredményem. Az idén feljebb lépek egy kategóriát.

Kukucska Fanni

[ 2011-05-04 ]
Újraindult a Fejér Megyei Romapedagógiai Műhely

Újraindult a Fejér Megyei Romapedagógiai MűhelySzékesfehérvár - A Közép-dunántúli Regionális Pedagógiai Intézet honlapján (korpi.hu) fellelhető információk szerint 2011. február 15-én, az Árpád Szakképző Iskolában az érdeklődő kollégák problémacentrikus elméleti ismereteket hallgattak, majd szakmai fórumon „tárgyalták ki” a romapedagógia főbb gyakorlati gócpontjait, az óvodától a munkavállalásig.
A műhelymunka - információnk szerint - április 12-én folytatódott. Ezen a napon a romák oktatásának-nevelésének sajátos, gyakorlatorientált módszertani kérdései mentén jutottak ismeretekhez, illetve cserélhettek tapasztalatokat a résztvevők. E találkozó keretében napirendre kerültek a „hozott” problémahelyzetek is.

A témának további aktualitást ad a Fejér Megyei Pedagógiai Híradó 2011. márciusi-áprilisi összevont számának 6-7. oldalán Pavlicsek Zsolt romapedagógiai szaktanácsadó „Romapedagógia” című írása, amely az illusztrációként felhasznált kiadványborító képére kattintva olvasható, vagy akár letölthető pdf állományként is.

Perkáta Online

[ 2011-05-04 ]
Magyar tűzoltók napja

Magyar tűzoltók napjaAz egyik legfélelmetesebb elemi erőtől, a tűztől való rettegés keltette életre Szent Flóriánnak, az Isten tűzoltójának alakját. A tűzoltók számára Szent Flórián a tűzoltó munka lényegét testesíti meg: az állhatatosságot, a becsületet és embertársaik megsegítését. Flórián napját a tűzoltók ma is a személye előtti főhajtással tartják nyilván, hiszen az elkötelezett hivatástudat alapja a vállalt munkába vetett hit és a hagyományokhoz való ragaszkodás.

20 éve, ezen a napon emlékeznek meg Szent Flóriánról, a tűzoltók védőszentjéről Magyarországon.

Forrás: www.kkmk.hu és www.c3.hu

[ 2011-05-03 ]
Munkaszüneti nap lehet augusztus 15-e

Munkaszüneti nap lehet augusztus 15-eAugusztus 15-e, Szűz Mária mennybevétele napjának munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezi a kereszténydemokrata Michl József a parlamentnek benyújtott önálló képviselői indítványában.
Az Országgyűlés honlapján közzétett javaslat indoklásában a kormánypárti politikus azt írta, hogy a kommunista diktatúra éveiben eltörölt ünnepet Magyarország történelmében, hagyományaiban, vallási életében betöltött szerepe miatt indokolt ismételten munkaszüneti nappá nyilvánítani. Michl József kifejtette: augusztus 15-e ősi magyar elnevezése Nagyboldogasszony, e napon Szűz Mária mennybevételét ünneplik Európa- és világszerte hívők milliói, és számos európai államban munkaszüneti nap.
A KDNP-s politikus felidézte, hogy az ünnepet már Szent István király is megülte, ezen a napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezik Krisztus szülőanyját Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariae-nek, hazánkat pedig Regnum Marianumnak. Kitér arra is, hogy Szent István, államalapító királyunk 1038-ban e napon hunyt el.

Forrás: hvg.hu

[ 2011-05-03 ]
Ma van a...

Ma van a nemzetközi sajtószabadság napja...nemzetközi sajtószabadság napja:
Az ENSZ 1991 őszén nyilvánította május 3-át a nemzetközi sajtószabadság napjává, annak emlékére, hogy 1991. május 3-án tették közzé a Windhoek Nyilatkozatot, amelyben az afrikai népeknek a független és pluralista sajtóhoz való jogát fogalmazták meg. Ezen a napon világszerte megemlékeznek azokról az újságírókról, akiket munkavégzésük közben gyilkoltak meg.

...nemzetközi tejnap:
A Nemzetközi Tejszövetség (IDF/IDL) 1957 óta minden év május első keddjén rendezi meg a nemzetközi tejnapot. Célja: a korszerű tej és tejtermékek, valamint az egészséges életmód propagálása.

Forrás: www.kkmk.hu és iskolaujsag.blathy-bp.hu

[ 2011-05-02 ]
FÜPE majális 2011

FÜPE majális 2011Vasárnap reggel, május 1-én, nagy dilemma előtt állta a FÜPE építő brigádja. Vajon az időjárásra tekintettel, hol érdemes majálisozni? Demokratikus szavazás után a „C” variáció következett.
(Korábban A-B-C lehetőségre készültünk a helyszínt illetően.) Zárt térben, a Forrás Szövetkezet egyik tárolójában kezdődött meg a majális helyszínének a kialakítása. 9 órára tökéletes majálisi hangulathoz berendezett „terem” várta az érkezőket.

Tovább a teljes élménybeszámolóhoz és a képekhez >>

[ 2011-05-02 ]
Önkormányzati kötvénybomba ketyeg

Önkormányzati kötvénybomba ketyegMinden államadósság-növekedéssel kapcsolatos felelősséget igyekszik az előző kormányzat nyakába varrni az Orbán-kormány, miközben az adósság gyarapításában élen jártak a fideszes vezetésű polgármesteri hivatalok. 2010 végére megötszöröződött az önkormányzatok adósságállománya 2005 év végéhez viszonyítva. A korábban kötvényt kibocsátó települések csaknem felének az év végétől tovább romolhat a pénzügyi helyzete, mivel lejár a kibocsátáskor kapott tőketörlesztési türelmi idő.

Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője: Jó néhány önkormányzat sajnos olyan beruházásokra bocsátott ki kötvényeket, amelyek nem hozzák, hanem a fenntartásuk viszi a pénzt. Sok önkormányzat kénytelen lesz a kiadásait visszafogni, kevesebbet költeni a gyermekintézményekre, szociális ellátásra. Lesz ahol mérlegelhetik új adók kivetését is, bár eddig ettől tartózkodtak az önkormányzatok. Mejegyzem a Fidesz hitegette a településeket, hogy ad majd pénzt a törlesztésre. Nem adott.

Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője: Az önkormányzatok többségének nincs forrása a törlesztésre, ezért megpróbálkozhatnak más hitelezőkkel tárgyalni áthidaló hitelekről, vagy újabb kötvényeket bocsáthatnak ki. Ahol még van erre mód, az önkormányzati vagyontárgyak értékesítéséből is törleszthetnek. Egyenmegoldás nincs, nagyon különböző a települések helyzete. Minden önkormányzat a saját vagyoni, pénzügyi helyzetének, hitelképességének megfelelően léphet.

Forrás: Népszava-információ

[ 2011-05-02 ]
Ma van az anya nélkül nevelkedő gyermekek napja

Ma van az anya nélkül nevelkedő gyermekek napjaA Fédération Internationale des Communautés Educatives (FICE) magyar tagszervezete, a Nevelőotthonok Magyarországi Egyesülete kezdeményezésére először 1990. május 7-én tartották, a továbbiakban pedig az anyák napja utáni hétfőn rendezik meg az anya nélkül nevelkedő gyermekek napját. Ezen a napon egyre többen gondolnak azokra a kicsikre, akiknek szülői gondoskodás és ölelés nélkül bizonyosan nehezebb a sorsuk.

Forrás: http://www.kkmk.hu/ - Fotó: H. Baranyai Edina

[ 2011-05-01 ]
Majdnem tornádó Perkátán?

Majdnem tornádó Perkátán?Mezociklonális tuba keletkezett Perkáta felett ma 20 óra körül. A tuba a tornádónak a kezdeménye, abból fejlődik tovább. Az örvénylő mozgás generálja, rendszerint nagyon alacsony a felhőalap. A tavalyi évben 12 tornádó volt az országban, ebből egy a Fejér megyei Dég településén. A jelenséget intenzív csapadék kísérte és az erre a napra előre jelzett zivatarláncolathoz tartozott, de mivel ez különálló volt, ezért tudott kicsit továbbfejlődni.

Kérdésével forduljon bizalommal a szerzőhöz a következő e-mail címen:

papp_p@freemail.hu

Papp Péter

Tovább a képekhez >>

[ 2011-05-01 ]
Döntetlen az első helyezettel

Döntetlen az első helyezettelA Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség honlapja szerint a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában ma, 17 órakor a Perkáta SE az első helyen tanyázó Nagylók csapatát fogadta. A 23. percben Klein Attila góljával szerzett vezetést a Perkáta SE. Nagylók csapata az utolsó pillanatban, a 89. percben egyenlített ki, Salga Géza góljával. A mérkőzésen a játékvezető 7 sárga lapot osztott ki, ebből négyet kaptak a perkátaiak.
A mai eredménnyel a listavezetőnek 55 pontja van, míg Perkátának 38 pontja, amely az 5. helyhez elég.

Perkáta - Nagylók 1-1 (1-0)

A játékvezető Kárász István, míg két asszisztense Tímár Lóránd és Takács István volt.

Őszintén gratulálunk az elért eredményhez!

Perkáta Online

[ 2011-05-01 ]
Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállítás

Repüléstörténeti és Űrhajózási KiállításMától látogatható a Repüléstörténeti és Űrhajózási Kiállítás Budapesten, a Petőfi Csarnok (XIV. kerület, Zichy M. út 14.) emeleti részén. A kiállításon négy év után újra megtekinthető a Közlekedési Múzeum teljes űrhajózási gyűjteménye, amely eredeti műszerek, modellek, dokumentumok mellett olyan érdekességekkel is várja a látogatókat, mint Farkas Bertalan űrkapszulájának méretpontos másolata, amelybe bárki beleülhet, vagy a Marson évek óta működő Spirit Marsjáró 1:1 arányú másolata.
A látogatók nemcsak a több mint 50 eredeti repülőgépet (motoros- és vitorlázógép), valamint számos eredeti repülőgép-motort tekinthetik meg a kiállítás keretében, hanem a számítógépes repülés szimulátorokon túl beülhetnek egy Góbé vitorlázórepülő kabinjába, ahol virtuálisan átélhetik a vitorlázórepülés élményét is.

Forrás: http://www.haborumuveszete.hu/

[ 2011-05-01 ]
Breaking News!
Helyzetjelentés a FÜPE majálisáról (frissítve)

Helyzetjelentés a FÜPE majálisáról (frissítve) 16:36 óra - „Továbbra is nagyon jó a buli! Elképzelésünk szerint holnap már képanyaggal bővített, részletes beszámolóval jelentkezünk” - fejezte be tömör és velős tájékoztatását a FÜPE szóvivője.

10:42 óra - Most kaptuk a gyorshírt, hogy az esős, zivataros idő ellenére fedett helyszínen - nem az eredetileg megjelölt kastélykertben - ugyan, de a tervezett időpontban megkezdődött a FÜPE majálisa Perkátán. Szóvivőjük elmondása szerint a kedvezőtlen időjárás szerencsére nem nyomja rá a bélyegét a hangulatra, az megítélése szerint kimagaslóan jó! Az ételek közül már az összes virsli elfogyott. A megivott italok fajtájáról és mennyiségéről reklámetikai okok miatt nem kívánt nyilatkozni.

Perkáta Online

[ 2011-05-01 ]
Mészáros Zsuzsanna: Gyermekkorom emlékei...
RÉGI FALUSI JÁTÉKOK

Gyermekkorom emlékei... Régi falusi játékok a gyermekkorombólMiért éppen ANYÁK NAPJÁN írok a gyermekkori játékaimról? Azért, mert így szeretnék köszönetet mondani szüleimnek, akik már az égből vigyáznak rám. Köszönetet mondok nekik, mert én akkor azt hittem, hogy csak engedtek játszani, pedig ők megtanítottak engem az életre...
Játszottam...
A kis kopott kinőtt ruhámból édesanyámmal rongybabát csináltunk, melyet, hogy könnyű legyen, édesapám korpával töltött meg. Fodros fejkötő, pólyavánkus, és én szebbnek láttam bármelyik vásári alvósbabánál. Ő az én kisgyermekem volt. A hasznavehetetlen rongyokból játszásiból ruhákat varrtunk neki.

Tovább a teljes visszaemlékezéshez >>

[ 2011-05-01 ]
Dobogós hely díjugratásban

Rosta Renáta - dobogós hely díjugratásbanAz április 21-i beharangozónkkal ellentétben Rosta Renáta, a Perkáta SE díjugratója tegnap részt vett a Dömsöd B0-B3, Puissance versenyen, ahol B1/c nyitott és B2 ifjúsági kategóriákban indult Hermina lovával. A B1/c nyitott kategóriában 27 induló közül a 8. helyen végzett, hibátlan lovaglással, csak az időeredménye miatt szorult hátrébb. A B2 ifjúsági kategóriában 12 induló közül a dobogón végzett. Az előkelő 3. helyet hibátlan lovaglással, 7.1 stílusponttal érte el. Ez a pontszám jó értéknek számít, mert 8 stíluspont feletti eredménnyel nemigen találkozni. Az átlag 7.5 - 6.3 pont között van a versenyzőknél, természetesen akad ennél jobb, és rosszabb is.
A Perkáta Online arról értesült, hogy a 2011. május 6-8. között, a Pest megyei Simonpusztán megrendezésre kerülő országos minősítő versenyen mégsem vesz részt Rosta Renáta.

Őszintén és szívből gratulálunk a szép eredményekhez!

Perkáta Online

Eredmények: http://www.dijugratas.hu/
Fotó: Gál Ildikó

[ 2011-05-01 ]
Ezen a napon ünnepeljük...

Ezen a napon ünnepeljük...Idén erre a vasárnapra esik ANYÁK NAPJA. Az ünnep a 20. század elején keletkezett az Amerikai Egyesült Államokban. Julia Ward Howe 1870-ben megfogalmazta anyák napi kiáltványát, de kezdeményezése kudarcot vallott. A harcot Ann Jarvis folytatta. Az első jelképes ünnepet 1908-ban tartották. Az ünnep megítélésének fontos lépcsőfoka az állami elismerés. Az anyák napját elsőként 1910-ben Nyugat-Virginia ismerte el, amelyet négy évvel később Woodrow Wilson elnök emelt szövetségi szintre. Az anyák napja hivatalos ünnep lett, de nem munkaszüneti nap, szülőhazájában május második vasárnapján ünneplik. Az időpont Ann Jarvis halálának állít emléket. Európában 1917-ben Svájcban tartották meg először. Magyarországon az első anyák napját 1925. március 8-án rendezték meg a maitól merőben eltérő módon. A kísérleti jelleggel megtartott kezdeményezésnek az Állami Gépgyár adott otthont. Majd az ünnep hihetetlen gyorsasággal hódította meg az országot .Napjainkban az anyák napját tiszteletadásnak tekintjük.
Május elseje a MUNKAVÁLLALÓK SZOLIDARÍTÁS NAPJA. 1890 óta a munkások nemzetközi ünnepe a II. Internacionálé párizsi döntése alapján, annak emlékére, hogy az Amerikai Egyesült Államokban 1886-ban e napon sztrájkok és demonstrációk voltak a 8 órás munkaidőért.

Forrás: http://www.kkmk.hu/

[ 2011-05-01 ]
Fehérvasárnap

Fehérvasárnap

A húsvétot követő első vasárnapon (fehérvasárnap vagy komavasárnap, latin nevén Dominica in albis) egy régi hagyományt tartunk életben.
A katolikusok a II. Vatikáni Zsinat (1962-65) óta fehérvasárnapként ünneplik a mai napot. Az elnevezés a hitjelöltek fehér ruhájára utal. A katekumenek, azaz hitjelöltek a mai nap vethették le azt a fehér ruhát, amit egy héten keresztül viselniük kellett, avatásuk előtt.
Az egyházi ünneptől eltekintve, a népszokásokat illetően is igen érdekes a mai nap. Ma illett kiszemelni a gyermek leendő keresztszüleit. A nagyobbacska lányok, legények második keresztszülőket választhattak maguknak, olyanokat, akikre felnézhettek, akiket tiszteltek.
A mai volt a komatál küldésének, illetve a mátkálásnak a napja is. A komaság a nem vérrokonok között is kialakulhatott. A falu harangjánál összegyültek a lányok, legények és komát választottak maguknak.A „Komálj velem!” megszólítás után már magázódtak és rokoni kapcsolat nélkül is tulajdonképpen testvérré fogadták egymást. Ha a komaságra kiszemelt elfogadta a felkínált tojást, máris megpecsételődött az élethosszig tartó komaság. Fehér ruhás kislányok, koszorúval a fejükön, pántlikás bottal a kezükben jártak házról, házra és vitték a tojásokat a komáknak. Egyes helyeken bort is tettek a komatálas kosárkába.
A komálás, vagy mátkálás valaha gyönyörű és tartalmas, egész életre szóló kapcsolatokat hozott létre.
Egy talán még ma is ismert versike erről a napról szól:

Komatálat hoztam,
Meg is aranyoztam.
Ha nem tetszik komának,
Küldje vissza komának.

Forrás: http://www.infomezofold.hu/ - Fotó: http://www.csaladiskola.hu/

[ 2011-05-01 ]
Díjugrató verseny volt Pátyon

Gubicza AnettEgy kicsit megkésve számolunk be arról, hogy egy hete, április 24-én, Pátyon, A La Pouty lovával versenyzett Gubicza Anett, a Perkáta SE versenyzője. Két versenyszámban is indult. A B/1c nyitott kategóriában 57 induló közül a 16. helyen végzett, hibátlan lovaglást produkálva, csak az időeredménye miatt szorult hátrébb. Az Aranyos kupáért 23-an indultak, végül 4 hibaponttal a 9. helyen zárta a versenyt Anett.

Az elért eredményekhez szívből és őszintén gratulálunk!

Itt jegyeznénk meg, sajnos, Anett jelenleg csak egy lóval tud versenyezni, alacsonyabb kategóriákban, mivel a másik lova lesérült. A megfelelő kezeléseknek köszönhetően jelenleg már aktívan tud vele is dolgozni, így reméljük, hogy hamarosan újra versenyezhet Fakos Vikivel is!

Perkáta Online

Eredmények: http://www.dijugratas.hu/



Archívum >>


Ez egy ingyenes Dreamweaver sablon, amelyet a JustDreamweaver.com készített.

Impresszum      Adatkezelési tájékoztató