DÁTUM / NÉVNAP


HIRDETÉSEK

Szőke Imre e.v.
2431 Perkáta
Dr. Baráth Károly u. 51/A
+36 (30) 378 5478
imre.szoke19[at]gmail.com

Hosnyánszki László klíma- és villanyszerelés Perkátán és környékén

PatikaPlus Gyógyszertár Dunaújváros Tesco

B&D Kft - Dunaújváros

Suli-Soft-Design: a webes alkalmazások akadálymentesítője

József Attila Könyvtár Dunaújváros

A Perkáta Online az MTI hivatalos hírfelhasználója

legifotok.hu - Magyarország a magasból

VighFoto - esküvő, koncert, rendezvény fotózás

2. Gyermekkorom emlékei...
A HÚSVÉT

„Zöld erdőben jártam,
Kék ibolyát láttam,
El akart hervadni,
Szabad-e locsolni?”

„Zúg a traktor, szánt az eke,
Elvtársnő locsolhatok-e?”

„Zöld erdőben voltam,
Add a pénzt, azt jól van!...”

Gyermekkorom emlékei... A HÚSVÉTMás kor, más vers, más illat...
A kék ibolyához a hagyományos locsolóvíz illett, az „elvtársnő” időben a „Krasznaja Moszkva” volt a sikk, a mai vershez valamelyik sztár parfümje dukál...

Én a 63 évemmel maradnék mégis a kékibolyás, levendulaillatú locsolóvíznél. Maradnék annál a kornál, amikor a húsvétot még a szívünkben vártuk, amikor a locsolókat a vöröshagymahéjjal festett tojásokkal ajándékoztuk meg.

Húsvét előtt egy héttel van Virágvasárnap. Ekkor már az egész család lázban égett. A kert elveteményezve, virágmagok, dáliagumók a földben. Rendben a baromfiudvar, rendben az utca, újrafestve a beszélgető kispad is, hiszen annak bizony fontos szerepe volt a falusi ember életében.
Vártuk az év első nagy ünnepét, és mi gyerekek vártuk az új ruhát, új cipőt. Mert bármilyen szegények is voltunk, a húsvéti misére büszkén lépkedtünk az új ruhában. Vittük a csokor barkát szentelni, amit később a szüleink felkötöttek a padlásra, hogy megvédje otthonunkat vihartól, villámlástól, ártó szellemektől.
Az én családom nem tartotta magát szigorúan a negyvennapos böjthöz, de a Nagyhéten már mi sem ettünk húst, és nem főztünk zsírral. Édesanyám úgy mondta, sóba-vízbe ételeket eszünk. Krumplikását, kukoricamálét, rántás nélküli leveseket, főzelékeket.
Nagycsütörtökön délben utoljára szólaltak meg a harangok, azután Rómába mentek. Ilyenkor hosszabban zúgtak, nekünk, gyerekeknek meg futni kellett a gyümölcsfákhoz, jól megrázni őket, hogy áldás legyen rajtuk, és sok gyümölcsöt szüretelhessünk róluk majd ősszel.
Nagypénteken hajnalban édesanyám hozott a kertvégi patakból egy kanna vizet, ebben mindannyian megmostuk az arcunkat, hogy szépek és egészségesek legyünk. A mosdás azonban csak úgy volt hatásos, ha közben nem beszéltünk. Úgy is hívtuk, szótlan víz.
Ezen a napon mindig sütöttünk kenyeret, ebből egy darabot felvittünk a padlásra. Ha koldus jött, abból kellett egy falatot törni neki, mert úgy tartotta a mondás, akkor áldás lesz az egész éves kenyerünkön. A kisült kenyerek után piszlang is került a kemencébe.
Átkozott volt az az asszony aki nagypénteken mosott, vagy bármilyen vizet öntött az útra. Már gyerekként tudtam ezt én is, a nagymama elmondásából, hogy mikor a Jézuska cipelte a keresztet, egy asszony éppen kiöntötte a mosóvizet, amin ő elcsúszott, és a kereszt rázuhant.
Vasárnap már a feltámadás napja van. Ilyenkor az egész család ment a misére. Szakajtóruhába csomagolva vittük magunkkal a szentelni való ételt. Sonkát, kolbászt, főtt tojást, tormát, kenyeret és bort.
Délben aztán bőségesen megebédeltünk a megszentelt ételekből, ezzel ért véget a böjt.
Gyermekkorom emlékei... A HÚSVÉTDélután megtelt az utcai kispad beszélgető szomszédokkal, előkerült a rosta, a pattogatni való kukorica, egy-egy kancsó bor, és a jókedvű beszélgetésnek csak a vacsorájukat hiányoló malacok visítása vetett véget. A jószágnak húsvétkor is ennie kell!
Ez idő alatt a lányok a konyhában sürgölődtek. Eljött a pirostojás festésének ideje. A nagymama meséje szerint, egy asszony tojásokat vitt a kötényében hazafele a piacról. Út közben megállította egy ismerőse, és megkérdezte, hallotta-e hogy feltámadt a Megváltó. Mire ő hitetlenkedve azt felelte, hogy „úgy támadt az fel, ahogy az én kötényemben pirosak a tojások...” Hazaérve azután csodát látott. Minden tojás piros volt.
Nálunk a Húsvét hétfő már a locsolás, a vendégvárás-vendéglátás, a jókedv az öröm ünnepe volt. A vasárnap délután szalonnabőrrel lefényezett hímes tojások rakosgatása közben már csak azon járt az eszünk vajon hány locsolónk lesz. Vajon elég lesz-e a festett tojás, van-e annyi jácint a kertben, ahány legény jön a házhoz...
Mert az én gyermekkoromban még maga a krepp-papírral vagy hagymahéjjal festett tojás volt az ajándék. A legények meg egy szál virágot kaptak a hajtókájukra, vagy a kalapjuk mellé. Az idősebb férfiakat süteménnyel, borral kínáltuk.
No, másnap aztán volt téma az iskolában... Kinek hány locsolója volt, ki hány tojást kapott. A fiúk közül azok voltak a legbüszkébbek, akik már nem tojást, hanem virágot kaptak. Az bizony azt jelentette, nem gyerekszámba vették az illetőt.

Összeszorul a szívem, ha azokra a régi szép igazi húsvétokra gondolok. A melegségre, a szeretetre, a templomi áhítatra...

Zöld erdőben voltam, add a pénzt, azt jól van!...
Ez lenne a mai locsolóvers? Ez szólna a szeretetről, a melegségről, a meghitt ünnepről, a megújulásról...

Más kor más vers, más illat... Én maradok az ibolyánál...

                        Kinyílt az ibolya húsvét hajnalára,
                        Csepegjél rózsavíz erre a kislányra.
                        Rózsavíztől majd meglátod szép s ügyes leszel
                        Ugye kisleány a zsebembe majd piros tojást teszel.

Békés, szeretetteljes húsvétot kívánva mindenkinek:

Mészáros Zsuzsanna

Mészáros Zsuzsanna további visszaemlékezéseihez >>


Ez egy ingyenes Dreamweaver sablon, amelyet a JustDreamweaver.com készített.

Impresszum      Adatkezelési tájékoztató